Ezen a területen is beköszöntött a hibrid munkavégzés

2021. 11. 23., 17:32

Az S&T a koronavírus-járvány idején úgy alakította át a munkahelyi infrastruktúrát, hogy az még alkalmasabb legyen a hibrid munkavégzésre. A CISCO és a Microsoft rendszereinek összekapcsolására épülő tárgyalótermi megoldását az ügyfeleinek nagy sikerrel értékesítette a lezárások alatt, de jelenleg is, amikor a hibrid munkavégzés körülményei megszilárdulni látszanak. Az S&T-nél is beköszöntött a hibrid találkozók és vezetői fórumok új korszaka.

Az S&T IT megoldások és szolgáltatások szállítását és integrációját kínálja, testre szabott, egyedi fejlesztéseket – vagyis részben olyan szolgáltatásokat, amelyek épp a távmunkához, a hibrid munkahelyi környezet kialakításához szükségesek. 

Vajon hogyan éli meg a hibrid munkarendre való átállást az a vállalat, amely – szolgáltatásai, termékei révén – maga is része és haszonélvezője ennek az átalakulási folyamatnak? Farkas Tibor, a S&T rendszermérnöke, elmondása szerint a pandémia előtt ők is úgy dolgoztak, mint a legtöbben: leginkább a munkahelyükön, egyre korszerűbb csapatmunka alkalmazásokat használva.

Hibrid vezetői fórumok

Amikor a lezárások életbe léptek, a távmunkára gyorsan át tudtak állni, hiszen a munkatársaik többségének rendelkezésére álltak az ehhez szükséges eszközök, és már korábban gyakorlatot szereztek a korszerű csapatmunka alkalmazások használatában. Természetesen, a Teams-t még jobban belakták és még többen vették igénybe a mindennapi munkájukban.

Mi több, a Teams a vállalati közösségi élet elsőrendű fórumává lépett elő: a közérdekű információkat is ezen a felületen kezdték el megosztani a vezetők, illetve itt fogadták az ezekkel kapcsolatos kérdéseket is. A korábban szintén, jellemzően e-mailen keresztül közreadott sportolási, szórakozási lehetőségeket is ezen a felületen kezdték el hirdetni, így érzékelhetően csökkent az e-mail forgalom. „Ez nem jelenti azt, hogy az e-mail kiszorult a belső kommunikációnkból” – figyelmeztet Farkas Tibor. „A fontos üzeneteket, például az eseményekre szóló meghívókat, ma is kiküldik e-mailen, amellett, hogy a Teams-en is közzéteszik, hogy feltétlenül eljussanak minden érintetthez”.

A vezetői fórumok pedig hibriddé váltak, vagyis a munkatársak közül sokan a helyszínen, személyesen vesznek részt az eseményen, mások pedig otthonról, online követik nyomon. De ez már átvezet bennünket a járvány utáni helyzethez. 

A legtöbben szívesen jöttek be újra a munkahelyre

Miután a korlátozásokat feloldották, sok munkahelyen megadták a dolgozóknak a szabadságot arra, hogy továbbra is dolgozhassanak otthonról, amennyiben ez nem megy a hatékonyság rovására. Így volt ez az S&T-nél is, bár konkrét irányelvet nem fogalmaztak meg a hibrid munkavégzésre vonatkozóan. 

Ma a munkatársak túlnyomó többsége, 70-80 százaléka, saját döntése alapján, bejár a munkahelyére. Farkas Tibor szerint ez azért van így, mert a kollégái valójában már régen arra az időre vártak, amikor újra találkozhatnak egymással. Az S&T-nél tehát az újbóli bejárás nem okozott gondot. Maga Farkas Tibor is úgy tartja, bizonyos munkákat könnyebben, hatékonyabban el tud végezni a munkahelyén, és bármennyire is hasznos a Teams, mégiscsak közvetlenebb és egyszerűbb személyesen megszólítani a munkatársakat. 

A lezárások idején elsajátított készségek, részben a munkakultúrában bekövetkezett változások azonban velük maradnak, nem beszélve azokról az infrastrukturális fejlesztésekről, amelyeket ebben az időszakban hajtottak végre.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS