Ezek lesznek a sztárszakmák 2021-ben

2020. 12. 10., 16:00

Óvatos becslések szerint is mintegy 22 ezer informatikus hiányzott a magyar munkaerőpiacról 2019-ben, és ezt a szektort még a koronavírus-járvány sem tudta visszavetni. Éppen ellenkezőleg, a világválság számos területen nyitott új lehetőségeket az IT-sok számára, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy a jövő kihívásait csak a technológia segítségével lesz képes legyőzni az emberiség. A digitális gazdaság már most közel minden ötödik magyarnak biztosít munkát, ez az arány pedig minden bizonnyal robbanásszerű növekedést mutat majd a következő évtizedben.

Az IVSZ és a Microsoft előrejelzése szerint óriási lehetőség kapujában áll Magyarország: amennyiben széles körben is elterjednek a legmodernebb digitális technológiák (5G, IoT, MI, blockchain, cloud), az 2023-ra éves szinten csaknem 4 ezer milliárd forint GDP-többletet eredményezne, ami a jelenlegi magyar GDP csaknem tizede. Hazánkban az IKT (információs és kommunikációs technológiai) ágazat a foglalkoztatottak közel ötödének biztosít munkalehetőséget, ugyanakkor éppen a következő évtized legfontosabb kompetenciáit fejlesztő felnőttképzés terén vannak hiányosságaink. Végleg el kell tehát engedni a monitor mögött üldögélő, magányosan kódolgató informatikusok képét: a jövőben kreatív, kiválóan kommunikáló, a kulcstechnológiákat könnyen elsajátító és alkalmazó szakemberekre lesz szükség.

A jövő szakmái még nem is léteznek, de már érdemes készülni rájuk

Az információs technológiák területe talán még soha nem fejlődött olyan gyors ütemben, mint napjainkban, 2020-ban pedig számos olyan kihívást tapasztalhattunk, amely gyakorlatilag bombát robbantott az IT-világban. A felmérések szerint a cégvezetők 72 százaléka egyértelműen előnyben fogja részesíteni a digitális technológiához kapcsolódó innovációkat, vagyis az üzletmenet-folytonosságot és a piaci célokat szolgáló IT-ismeretekre minden eddiginél nagyobb igény lesz. A vállalatok már most hajlandóak áldozni a stratégiai fontosságú tudásra, és valószínűleg még tovább nyílik majd az olló a digitálisan képzett, illetve képzetlen munkaerő kereseti kilátásai között. Jelenleg a magyar IT-szakmában a következőképpen alakul a fizetési top 3: a legnagyobb bruttó átlagkereseteket a Business Intelligence (885 000-1 195 000 ft), a Project Management (820 000 – 1 640 000 ft) és a DevOps (807 000-1 125 000 ft) kategóriák senior és expert szakemberei vihetik haza. Vajon milyen kompetenciák birtokában számíthatunk biztos jövőre a munkaerőpiacon?

1. Az adatokhoz érteni kell!

A 2021-es előrejelzések szerint tovább nő a Data Science jelentősége szinte minden iparágban, legyen szó az üzleti intelligenciát támogató informatikai háttérről vagy éppen a járványok elleni harcról és az önvezető járművek szoftvereiről. Mivel az adattudomány különféle eszközök, algoritmusok és gépi tanulási elvek kombinációjával nyer ki értékes következtetéseket a rendelkezésre álló információhalmazból, ezen a területen különösen fontos a nyitottság és a tanulékonyság.

2. Egyre több az IT- biztonsági kihívás

Ahogy az adatok a leféltettebb kincseink lettek, védelmük is egyre fontosabbá vált. Az informatikai fenyegetések ráadásul exponenciálisan emelkedtek 2020-ban, hiszen egyre több cég tért át a távmunkára és a digitális kommunikációs platformokra: a vállalatok közel 80 százalékánál jelentősen megugrott tavasz óta a rosszindulatú támadások száma. A kiberbiztonság kifejezetten kifizetődő szakterület, hiszen átlagosan 15 százalékkal magasabb fizetésre számíthatnak az ilyen irányú képzettséggel rendelkezők.

3. Minden, ami AI és gépi tanulás

A következő évtizedben is mindent elsöprő erővel robog majd tovább minden tevékenység, aminek köze van a mesterséges intelligenciához: 2025-re már 133 millió ember foglalkozik majd az ehhez közvetve vagy közvetlenül kapcsolódó tevékenységekkel számos iparágban. Ezen tudás birtokában szinte bármely ágazatban elhelyezkedhetnek majd a munkavállalók a szórakoztató ipartól az autógyártáson át az egészségügyig és a HR-ig.

4. Jönnek a felhőmérnökök

A felhő alapú technológiák elterjedésével rohamosan megnőtt az igény a kapcsolódó ismeretekkel rendelkező szakemberek iránt szerte a világon. A felhőmérnökök jól ismerik a legnépszerűbb cloud szolgáltatásokat (AWS, Microsoft Azure, Google Cloud), és ezek felhasználásával fejlesztik az alkalmazásokat. Magas szintű programozói és hálózati ismeretekkel kell rendelkezniük, ugyanakkor a piac bőven meghálálja tudásukat: mintegy 125 000 dolláros (kb. 37 000 000 forintos) éves medián fizetésre számíthatnak.

5. A kódolás azért marad

Miközben napról napra jelennek meg a legújabb technológiák, nem szabad arról sem elfelejtkezni, hogy a programnyelvek naprakész ismerete gyakorlatilag bármely területen sikerrel kamatoztatható. A kódnyelvek közül jelenleg a Go, a JavaScript, a Java és a Python a legnépszerűbb, ezek közül továbbra is a JavaScript a leggyakrabban alkalmazott programnyelv, míg a front-end (IT rendszerek legfelsőbb rétege, mellyel közvetlen kapcsolatba kerül a felhasználó) ismeretek közül a React és az Angular iránt mutatkozik a legkomolyabb kereslet.

„Már most nyilvánvaló, hogy rengeteg olyan szakma bukkan majd fel a jövőben, melyeket ma még nem is ismerünk, viszont az ezekhez szükséges tudásanyag nagy részét már most is elsajátíthatjuk. Általában több szakterület találkozik ezeknél a pozícióknál, vegyük például a mesterséges intelligencia-etikust vagy éppen a virtuális valóság-dizájnert. Ebből kiindulva is levonhatjuk a legfontosabb következtetést: a tanulást, a fejlődést, az új ismeretek megszerzését soha nem hagyhatjuk abba, különben elhúz mellettünk a világ” – magyarázza Laczkó Gábor, a Braining Hub IT oktatási centrum ügyvezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 10:10:00
2024 februárjában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 883 ezer vendég 2,2 millió vendégéjszakát töltött el; a vendégek száma 23, a vendégéjszakáké 19 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS