Egy év teljes bérköltségébe kerülhet egy topvezető cseréje

2023. 04. 25., 13:22

Függetlenül attól, hogy közös megegyezéssel vagy rendes felmondással szűnik meg a munkaviszony, egy vezetői pozícióban dolgozó munkatárs pótlásakor a toborzás és a személyre vonatkozó kiadások költségei akár egy teljes esztendő bértömegét is kitehetik – tette közzé a Man at Work.

„A foglalkoztatás szempontjából békeidőknek számító ’90-es évekhez képest, most mindent azonnal szeretnénk. Egy vezető beosztású kolléga pótlásánál különösen felértékelődött a minőség mellett, az idő szerepe. Ráadásul nehezen mérhetőek az olyan plusz költségek, mint például az információkat biztosító kollégák kieső kapacitása” – fogalmaz Ottó Csaba, az idén 25 éves Man at Work ügyvezető igazgatója.

Egy klasszikus funkcionális felépítésű, közepes méretű vállalat esetében a menedzserek fizetését nagyban befolyásolja a cég földrajzi elhelyezkedése, ahogy az is, hogy mely iparág szereplőjéről beszélünk.  Akár százezres nagyságrendben is lehet eltérés a menedzsment tagok bérében, attól függően, hogy az első számú vezető(k), a tulajdonosok miként értékelik az adott funkció (emberi erőforrás gazdálkodás, pénzügy, minőségbiztosítás, mérnökség, termelés) fontosságát a vállalaton belül.

Vezetőváltás esetén kalkulálni kell a toborzás költségével. A munkaerő-közvetítéssel, fejvadászattal foglalkozó cégek döntő többsége sikerdíjért dolgozik, amit majd minden esetben a felvett munkavállaló éves bruttó alapbérével összefüggésben, mértékét tekintve pedig 17-20 százalék között határoznak meg.

Viszonylag egyszerű számítás egy zöldmezős gyár indulása, amikor az első kolléga felvételére készülünk. De mi a helyzet akkor, ha egy meglévő vezető cseréjét tervezzük? Figyelnünk kell arra, hogy ne omoljon össze, roppanjon meg a szervezet, ne törjön meg a menedzsment egysége, legyen átmenet, idő az átadás-átvételre, és korrekt legyen munkajogi szempontból is a vezetőváltás.

Ezek a cserék nem ad hoc módon, egyik napról a másikra mennek végbe, kardinális kérdés az idő. Mindig akadnak azonban olyan cégtulajdonosok vagy első számú vezetők, akik az abszolút „melegváltásban” hisznek, vagyis szerintük jobb, ha nem találkozik az új kolléga és a „régi motoros”.

Tegyük fel, hogy épp egy olyan mérnökség vezetőcseréjét tervezzük, aki egyébként nyitott a közös megegyezésre. Az ilyen szintű pozíciókban megszokott 2-6 hónapos felmondási idő és az egyébként akár 1 éven túlra is elhúzódó elhelyezkedései esélyeket latolgatva, gyakorta születnek olyan megállapodások, hogy akár további 6 hónapra is állományban tartják a munkáltatók azt a vezetőt, akitől megválnak, előfordul, hogy be sem kell járnia dolgozni.

Ha viszont munkáltatói rendes felmondásban gondolkodunk, úgy mindenképp számolnunk kell azzal is, hogy a távozó vezető a felmondási időre járó bér mellett végkielégítésre is jogosult lehet. A felmondásra járó juttatások köréhez tartozó tétel, ha használhatja a cégautót és jogosult cafetériára.

Külön költség lehet, ha megtámadja a munkáltatói felmondást bíróságon és helyt adnak a keresetének.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS