A minőségi HR-szolgáltatásokban is felértékelődik a rugalmasság

2021. 02. 24., 18:15

Egyre hangsúlyosabbá válik a szellemi foglalkoztatás a fizikai mellett a diákmunkában, miközben a világjárvány a rugalmasság új korszakát hozta el a munkaerőpiacra. A korábban euCSOPORT nevet viselő euJobs HR-Group tapasztalatai azt mutatják: a tartósan bizonytalan körülmények sokszor nagyon megnehezítik a vállalatok elköteleződését a munkavállalók felé.

Korábban főleg olyankor keresték meg a cégek a munkaerő kölcsönző és közvetítő cégeket, valamint az iskolaszövetkezeteket, amikor időszakosan merült fel pótlólagos munkaerőigény, esetleg csak meghatározott, jellemzően nem túl hosszú időre szerettek volna betölteni egy pozíciót. Annyi minden mással együtt a pandémia ezt az állapotot is felülírta: minden foglalkoztatónak lényegesen rugalmasabbá kellett tennie a munkaszervezést és a munkavégzés feltételeit.

Ez ugyanis egy ennyire tartósan bizonytalan világban és üzleti környezetben elengedhetetlen. A piac pillanatok alatt változhat meg úgy, hogy az adott pozícióra vagy munkakörre már nincs szükség. Hasonló kiszámíthatatlansággal fordulhat elő, hogy hirtelen támad igény átmeneti kapacitásokra. Mindez nagyon megnehezíti a cégek elköteleződését a munkavállalók felé: ilyenkor jönnek jól a rugalmas foglalkoztatási formák, amelyek a munkáltatói kötelezettségeket tekintve ráadásul költséghatékonyabbak is lehetnek, mint valakit főállásban megfizetni.

„Ezzel új lehetőségek nyíltak meg számunkra közel 20 év után, hiszen a villámgyors, rugalmas és professzionális szolgáltatásaink révén kis- és középvállalati, valamint nagy- és multinacionális vállalati partnereink egyaránt képesek még a nehezített körülmények közt is gazdaságosan működni és megőrizni üzleti stabilitásukat” – mondja Pataki Zoltán, az euDiákok Iskolaszövetkezetet is magában foglaló euJobs HR-Group alapító-tulajdonosa.

A korábban euCSOPORT néven ismert cégcsoport ennek megfelelően az átfogó megújulás mellett döntött: még rugalmasabbá teszi működését és szolgáltatásait, hozzáigazítva a rohamléptekben is elég radikálisan változó piaci igényekhez.

Ez egyfelől abban mutatkozik meg, hogy a 16 és 18 év közötti középiskolai diákok közül egyre többen vállalnának munkát tanulmányaik mellett megélhetési szándékkal az euJobs HR-Group januári kutatása szerint. Eközben munkaadói oldalon a tartós bizonytalansággal egyre inkább felértékelődik a helyben megszerzett tapasztalattal és a vállalati kultúra ismeretével már rendelkező munkaerő. Sok cég szeretné ezért megtartani azokat a náluk foglalkoztatott diákokat, akiket a legrátermettebbnek tartanak azzal a nem is titkolt szándékkal, hogy náluk kezdjék el a karrierjüket gyakornokként vagy főállású munkatársként.

Mindez nagyfokú, még a korábbiakat is felülmúló rugalmasságot és szakmaiságot igényel az euJobs HR-Group részéről. Semmit nem bíznak a véletlenre: szakértőik precízen felmérik a jelöltek aktuális helyzetét, szükségleteit, lehetőségeit és kompetenciáit, továbbá a munkalehetőségeket ajánló vállalatok igényeit és elvárásait. Kizárólag olyan céghez delegálnak egy jelöltet, amely összhangban áll az elképzeléseivel, és fordítva: a megbízóikat is csak olyan munkavállalókkal kapcsolják össze, akiknek kétség sem férhet az alkalmasságához, és ahhoz, hogy meg tudnak birkózni az adott feladattal.

Az alapítás óta eltelt közel 20 évben a cégcsoport összesen 70 ezer munkavállaló és 1650 megbízó között teremtett a kölcsönös bizalomra és elégedettségre alapozó együttműködést. Ennek a hatalmas és élő adatbázisnak köszönhetően a cégcsoport szakértő csapata országos szinten is képes rövid idő alatt nagylétszámú munkaerőt megmozdítani.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS