A Magyar Ápolók Napján köszöntötte az ágazatban dolgozókat a VOSZ

2023. 02. 19., 14:31

Február 19-e 2014 óta hivatalosan is a Magyar Ápolók Napja. Ebből az alkalomból köszöntötte az ágazatban dolgozókat Fábián Lajos, a VOSZ társelnöke, az Egészségügyi Tagozat elnöke.

A Magyar Ápolási Egyesület kezdeményezésére a Magyar Országgyűlés 5/2014 (II.07.) határozatával február 19-ét, Kossuth Zsuzsanna születésnek évfordulóját, a Magyar Ápolók Napjává nyilvánította. Alábbiakban Fábián Lajos köszöntését közöljük.

„Kedves, betegágy mellett keményen dolgozó Ápolóink, Szakdolgozóink!

A Ti napotok, akik nélkül nem létezne gyógyító munka, akik nélkül egyetlen orvos sem tudná az általa irányított gyógykezelés segítségével meggyógyítani betegeit, akik nélkül a rászorulók – átmenetileg, vagy véglegesen elesettek – nem kaphatnák meg a gondoskodást, ami mind testüknek, mind lelküknek az igazi orvosság... Sokszor tényleg fontosabb tényező, mint maga a gyógyszer, amit ténylegesen beadunk nekik.

Ott vagytok, ahol új életek születnek a szülészeteken, és ott vagytok, ahol embertársaink utolsó napjaikat töltik és távoznak közülünk. Sokszor Ti vagytok az utolsók, akik haldoklók kezét fogjátok, és segítitek a nehéz pillanatokat.

Kossuth Zsuzsa – Kossuth Lajos legfiatalabb húga – aki az 1848-49-es szabadságharcban a tábori kórházak főápolónője volt 30 évesen, hős elődötök, aki mind módszereivel, mind odaadó, áldozatos munkájával történelmet írt. A szakma történelemkönyvének egy nagy fejezetét köszönhetjük neki. Ő szervezte meg a régió egyik első tábori kórházát, és ő hívta fel a világ figyelmét arra, hogy a sebesült katonák ápolásának mekkora jelentősége van akár egy háború kimenetele szempontjából is. A szabadságharc leverése után ő is az Egyesült Államokba emigrált, és korán, 37 évesen halt meg New York-ban, azonban haláláig ott is nagy szakmai tisztelet övezte.

Kemény munkátok eredményét mind anyagi, mind erkölcsi elismerés formájában látnotok kell, mert megérdemlitek. Őszintén bízom benne, hogy a társadalom is eljut a felismeréshez, mely megfelelően értékeli majd pótolhatatlan munkátokat és tudásotokat. A vállalkozói és magánszektorban lehetőségeinkhez képest próbálunk lépést tartani, de itt is nagyon nehéz időket élünk a rezsi, az infláció, az EUR árfolyam és egyéb makrogazdasági tényezők miatt.

Mint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Egészségügyi Tagozatának elnöke, és úgy is mint az egyik legnagyobb, évi több ezer fekvőbeteget is ellátó egészségügyi magánszolgáltató cégcsoport elnöke és társalapítója, minden orvos kollégám és minden páciensünk, minden magyar ember nevében köszönöm áldozatos, magas szakmai színvonalú, és pótolhatatlan munkátokat. Ehhez jóegészséget és kitartást kívánok!

Kollegiális üdvözlettel,

Fábián Lajos

elnök (TritonLife Holding Zrt.),

a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Társelnöke és Egészségügyi Tagozatának Elnöke”

VOSZ

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS