75 ezren dolgoznak nyugdíj mellett, a kormány további 70 ezer főre számít

2019. 01. 31., 18:30

Jelenleg nagyjából 75 ezer ember dolgozik munkaviszonyban nyugdíj mellett, a szám idén akár hetvenezerrel is emelkedhet a közterhek mérséklése miatt – mondta a Magyar Időknek a pénzügyminiszter helyettese.

Tállai András hozzátette: a célirányos adócsökkentés ebben az évben 45 milliárd forintot hagyhat a dolgozó nyugdíjasoknál, illetve az őket foglalkoztató cégeknél.

A vállalkozások 21 százaléknyi közterhet spórolhatnak meg tavalyhoz képest, ha munkaviszonyban alkalmaznak nyugdíjast, a munkavállalók pedig 14 százalékos előnyhöz juthatnak. Utóbbit Tállai András egy példával mutatta be: bruttó százezer forintból a múlt évben 71 ezer forintot kapott meg egy dolgozó nyugdíjas, idén ellenben 85 ezer forinthoz juthat. Így egy év alatt 168 ezerrel több maradhat az érintett zsebében.

Tállai András a legfrissebb adatokat ismertetve elmondta, hogy nagyjából 75 ezer ember dolgozik munkaviszonyban nyugdíj mellett, az ő esetükre vonatkozik a járulékcsökkentés. A megbízással vagy más módon dolgozók létszáma szintén megközelíti a 75 ezret.

Tállai András kitért mindezek mellett arra is, hogy – a társadalombiztosítás rendszerének egyik legfontosabb elve szerint – bizonyos ellátások csak akkor járnak, ha a munkavállalók járulékot fizetnek. Mivel ezt a közterhet immár nem vonják le a nyugdíjas dolgozóktól, az érintettek nem számíthatnak táppénzre vagy az úgynevezett fél százalékos kiegészítő nyugdíjemelésre.

Az új szabálynak éppen az a lényege, hogy a lehető legtöbb pénzt kapják kézhez a fizetésükből a munkaerőpiacra visszatérő nyugdíjasok, s csupán a legkisebb elvonást alkalmazza esetükben az állam – mondta. A pénztárcában maradó többlet így jelentősen szélesítheti az érintettek anyagi lehetőségeit, már csak azért is, mert a nyugdíj mellett munkát vállaló személyeket ezentúl is minden olyan társadalombiztosítási ellátás megilleti, amit eddig nyugdíjasként igénybe vehettek.

Ebben semmilyen változás nincs, ugyanúgy jár tehát a kórházi és a háziorvosi ellátás, s felkereshető a szakrendelés is, mint eddig – húzta alá a miniszterhelyettes. (Magyar Idők, Pénzügyminisztérium)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS