EV-árháborút hirdetett Elon Musk, lesz 10 millió alatti Tesla is

EV-árháborút hirdetett Elon Musk, lesz 10 millió alatti Tesla is
2023. 03. 10., 09:39

A tech milliárdos drasztikus árcsökkentése hatásosnak tűnik: úttörő elektromos autómárkája elsősorban Amerikában adja fel a leckét a konkurenciának, de szenvedni kezdtek tőle a kínai EV-gyártók is.

Ahogy egyre több autógyártó áll elő egyre fejlettebb elektromos autókkal, úgy csökken a Tesla mozgástere – gondolnánk, de a vállalat vezetője minden, csak nem vesztes típus. Elon Musk cége az év elején indította meg az elektromos járművek árháborúját az Egyesült Államokban (nagy tétben fogadnánk rá, hogy a világ többi részén sem fognak sokat várni), és a drasztikusan olcsóbbá vált Teslák aratnak a kereskedésekben. A Model 3, a Model S, a Model X és a Model Y árcsökkenése nagy nyomást gyakorol a többi amerikai EV-gyártóra, illetve a Fordra és a GM csoportra is. Bár még túl korai lenne győztest hirdetni, jócskán vannak jelei annak, hogy a Tesla nyerésre áll.

A gyártó január közepén kezdte meg az árcsökkentést: a legkelendőbb Model 3 belépőszintű szedán 6,4, míg az alap Model Y SUV 20 százalékkal lett olcsóbb, így a két típus induló ára 43.990 dollárra (15,8 millió forintra), illet 52.990 dollárra (19 millió forintra) módosult. A Model S szedán és a Model X SUV ára ugyancsak csökkent – először januárban, aztán március elején. Előbbi már 89.990 dollárért (32,2 millió forintért), utóbbi pedig 99 990 dollárért (kb. 36 millió forintért) érhető el, ami 14, illetve 17 százalékos ármérséklést jelent – összegezte a Business Insider, hozzátéve: a Ford az egyetlen hagyományos autógyártó, ami legalább valamekkora mértékben követni tudta a Tesla példáját: saját EV-inek (mindenekelőtt a plug-in Mustang Mach-E-nek) az árát idén eddig 1-8,8 százalékkal tudta csökkenteni.

A Tesla kitette a stukkert az asztalra: a EV-ágazat ura kíván maradni, és van is mozgástere arra, hogy – mélyen bekúszva a konkurencia árai alá – akár jelentős árengedményeket tegyen a vezető szerep megőrzéséért.

„A Tesla konkurenciája nem csak a többi EV-gyártó, hanem a többi autógyártó is – mondta Seth Goldstein, a Morningstar elemzője az Insidernek. Azért csökkentik az árakat, hogy a Model 3 végül versenyezhessen más szedánokkal, a Model Y pedig más SUV-okkal.” Musk mindeközben úgy véli, hogy a kedvezmények olyan új vásárlókat is vonzanak majd, akik korábban úgy tekintettek a Teslára, mint az ő zsebükhöz mérten túl drága autómárkára. „Rengeteg olyan ember van, aki szeretne Teslát venni, de nem engedheti meg magának. Ezek az árváltozások valóban változást jelentenek az átlagfogyasztók számára” – mondta a milliárdos a negyedik negyedéves beszámolón, januárban.

Jessica Caldwell, az Edmunds autóértékesítő weboldal belső piaci folyamatokért felelős igazgatója elárulta: az árcsökkentés után határozottan megugrott az érdeklődés az olcsóbb típusok, így a Model 3 és a Model Y iránt, és bár ezeknél kisebb mértékben, azért észrevehetően nőtt a kereslet az előkelőbb és drágább Model S, illetve Model X esetében is.

A Tesla persze nem csak a tengerentúlon, hanem az egész világon visszafogta az árakat, és ez ugyanúgy érzékenyen érinti a kínai EV-piac szereplőit. A BYD, az ország vezető EV-gyártója csak február 1-je és március 3-a között 18 milliárd dolláros értékvesztést szenvedett el, amit az elemzők annak tulajdonítottak, hogy a kínai cég megpróbálta felvenni a versenyt a Tesla árcsökkentéseivel szemben.

Az amerikai cég további előnye – és ez talán még tanulságosabb, mint az árcsökkentés – az, hogy közvetlenül, a saját weboldaláról meg lehet rendelni, akár egyedi összeállítású autókat, míg a versenytársak még mindig márkakereskedésen keresztül próbálnak értékesíteni. Előbbi megoldás sokkal közvetlenebb és gyorsabb, ráadásul nem kell elviselni a jutalékért dolgozó eladók nyomulását és a kedvezményekről azonnal lehet értesíteni a potenciális vásárlókat.

Caldwell külön kiemelte, hogy ez a megoldás sokkal egyszerűbb a hagyományos autópiaci trendeknél, amikor a gyártók nem tulajdonosoknak, hanem a továbbértékesítő kereskedőknek adják el a kocsikat, és ez feljebb hajtja a végfelhasználói költségeket. A Tesla ehhez képest sokkal könnyebben és gyorsabban tudja módosítani az árat.

A drámai árcsökkentéseknek azért van egy nagy hátulütője a Tesla számára is: azok, akik a közelmúltban vásároltak tőlük, bosszúsan veszik tudomásul, hogy mennyivel rosszabbul jártak, mint a 2023-as vevők. Hozzájuk képest nem csak drágábban vásároltak, de az autóik értéke is nagyobbat zuhant egyik napról a másikra. További gondot okozhat azt is, hogy a vevők esetleg elbizonytalanodnak: lelassulhat a Teslák eladása, ha kivárásra játszanak, attól tartva, hogy 1–2 hónap múlva esetleg újabb kedvezmények jönnek. Utóbbi, árérzékenyebb vásárlók esetére ettől függetlenül van egy újabb nagy ötlet Musk tarsolyában: a Tesla állítólag dolgozik egy új, megfizethetőbb járművön, ami várhatóan 25 000 dollár (kevesebb, mint 10 millió forint) körüli összegbe fog kerülni. Igen: szerintünk sem véletlen a Model 3 elnevezése, hiszen azt sejteti, hogy akár két további, immáron alsó kategóriás és kisebb méretű Tesla is beléphet a termékportfolióba.

Gábor János

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS