A Hyundai újra feltalálta a párhuzamos parkolást és a megfordulást

A Hyundai újra feltalálta a párhuzamos parkolást és a megfordulást
2023. 04. 29., 11:15

Egyedülálló járműkerék technológiát épített a Hyundai egy Ioniq 5-ös modellbe: az e-Corner névre keresztelt rendszer oldalaz, helyben körbefordítja vagy kifordítja a kocsit, sőt, a sávváltást is megreformálja.

Személyautótól teljesen idegen mozgásokra tette képessé Ioniq 5-ös modelljének egyik prototípusát a Hyundai. A gyártó az utóbbi években elég rendesen felvarrta a ráncokat a kínálatán, és EV-modelljeit egyre okosabb funkciókkal ruházza fel. A legújabb innováció, az e-Corner System persze nem szériatartozék, vagy extra, még a borsos, 17-19 millió forint körüli alapárról induló modellben sem. Legalábbis egyelőre.

Az új technológia képességeit, ami négy, eddig teljes képtelenségnek hitt mozgásirányra teszi képessé az Ioniq 5-öst, videón demonstrálta az autógyártó. A Hyundai Mobis, az márka alkatrészekkel foglalkozó részlege fejlesztés alatt álló technológiaként mutatja az e-Corner rendszert, pedig a látottak alapján több mint késznek és kielégítően működőnek tűnik. A teljesen új technológia lehetővé teszi, hogy az autó mind a négy kereke akár 90 fokban elforduljon (akár együtt, akár egymástól függetlenül), ami egészen lenyűgöző képességeket, autótól eddig ismeretlen mozgásirányokat eredményez.

Az egyik lehetséges alkalmazás a parkolás. A klipben egy teljesen elektromos Hyundai Ioniq 5 közvetlenül egy szabad parkolóhely mellé áll, majd mind a négy kerekét helyben elfordítja, merőlegesen a járdaszegélyre, így egyszerűen csak beoldalaz két másik párhuzamosan várakozó kocsi közé. Nincs tolatás, kormányrángatás, korrigálás, bosszankodó közlekedőknek visszaszólás, semmi: csak néhány könnyed másodperc és már mehetünk is a dolgunkra. A Hyundai ezt a funkciót – a rákok mozgása után – „crab driving”-nek nevezte el.

A szokatlan megoldást az EV technológia teszi lehetővé – írja a Business Insider, de mi azért megjegyeznénk, hogy az innovatív megoldáshoz lehet némi köze a Hyundai által néhány éve felvásárolt Boston Dynamics-nak is, ami a Spot robotkutyával vált világhírűvé. A megvett céggel elsősorban a New Horizons Studio nevű divíziója UMV (korlátlan mobilitású jármű) koncepcióját támogatja: ez a részleg lépkedni is képes (egyenetlen talajra, sőr, akár idegen égitestekre szánt) járművön dolgozik, de amint a mellékelt videó mutatja, a megoldásaikból a hétköznapi elektromos autókba is beköltözhet néhány látványos és végtelenül praktikus funkció.

A kerekek merőleges elfordulását mindenesetre tényleg elsősorban a kocsi EV mivoltának köszönhetjük, hiszen a legtöbb elektromos jármű egyik vagy mindkét tengelyére (esetleg a kerekek belsejébe) külön-külön motor van szerelve. Ahogy a Hyundai Mobis bemutatja, ez a fajta rendszer lehetővé tesz néhány olyan manővert, amelyet egy hagyományos járművel nem tudnánk végrehajtani.

Az oldalazó haladás mellett demonstrálták a „zérófordulót” is, ami gyakorlatilag egy U-kanyar, csak U nélkül. Az Ioniq 5 ebben az esetben is kifelé fordítja a kerekeit, de ezúttal az első és a hátsó kerekek ellentétes irányba pörögnek, így az Ioniq 5 helyben forog, ezzel lehetővé teszi, hogy végtelenül szűk utcákban, vagy parkolókban tegyünk teljes fordulatot, a lehető legkisebb helykihasználással.

A videó későbbi részében az Ioniq 5 egy „pivot-fordulást” is végrehajt: ekkor a jobb első kerék a helyén marad, míg a jármű hátsó része kifelé lendül. Igaz, ez is csodaszámba megy, az egyetlen olyan bemutatott mozgásirány, ami csak nekünk új, hiszen az autógyártók már az 1930-as évek óta kísérleteznek hasonló rendszerekkel – csak épp kevesebb sikerrel.

Az e-Corner végül, de nagyon nem utolsó sorban minden eddiginél stabilabbá és biztonságosabbá teszi a sávváltást azzal, hogy a kocsit akár átlósan is vezethetjük: mind a négy kerék 45 fokos elfordulással mozdul át egy másik sávba úgy, hogy maga a karosszéria továbbra is egyenesen, előre néz. Ugyanerre a Hyundai videójában látott járművön kívül eddig csak egy személyautó, a GMC Hummer EV vált képessé. A gyártó egyelőre nem közölte, hogy az e-Cornert valaha beépíti kereskedelmi forgalomban kapható kocsikba, de mi nagy összegben fogadnánk rá, hogy az egyre élesedő EV és főleg az önvezető versenyben előbb-utóbb megteszi.

Gábor János

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS