Megborult a piac: nehéz helyzetben a hazai gabonatermesztők

2023. 02. 24., 11:43

Három hónap alatt több mint 20 százalékot esett a legfontosabb gabonafélék ára a hazai piacon, így az a nagyon rendhagyó helyzet állt elő, hogy betakarításkor jóval drágábban lehetett értékesíteni a búzát és a kukoricát, mint a naptári év elején. Mindez sok hazai gazdát hoz nehéz helyzetbe, mivel a bizonytalan piaci helyzet elhúzódása, a felfutó gabonaimport, illetve a tavalyhoz képest jelentősen magasabb termelési költségek miatt az előző évhez viszonyítva jelentősen csökkenhet idén a gabonatermesztés jövedelmezősége.

2023 januárjának végén Magyarországon az étkezési búza tonnájának termelői ára 103,9 ezer forint volt, a takarmánykukoricáért 101,6 ezer forintot adta tonnánként. Előbbi 25, utóbbi pedig 22 százalékos visszaesést jelent az október végi adatokhoz képest. Február első felében ráadásul még tovább csökkentek az árak: az AKI jelentésében a február 6-ával kezdődő hétre már 95 ezer forint alatti tonnánkénti átlagárról számolnak be.

Az árak csökkenése egybeesett az ukrán gabona tömeges megjelenésével a hazai piacon, azonban önmagában azzal mégsem magyarázható. Miután kiderült, hogy megfelelő mennyiségű termés áll rendelkezésre, és a háború ellenére sem esik ki lényeges mértékben az Ukrajnából származó gabona a világpiacól (ráadásul a kedvezőbb időjárás miatt a magyarországinál jobb termésátlagokat is értek el az ottani gazdák), a világpiacon is erőteljesen estek az árak: a párizsi árutőzsde (MATIF) márciusi határidős jegyzésára a legutóbbi három hónap során mind a búza, mind a kukorica esetében 18 százalék körüli mértékben esett vissza.

Mindeközben az üzemanyagok, a műtrágya ára sem csökkent lényegesen, a munkaerő pedig tovább drágult. Ennek hatására a termés előállítási költsége sok helyen a két évvel ezelőtti szint dupláját is elérte.

Sok hazai gabonatermesztő a jövőbeli jobb ár reményében korábban visszatartotta a piacról a terményét, amelyet most, a nagyobb kínálat mellett csak nehezen, és a vártnál jóval olcsóbban tud értékesíteni. Sok hazai raktárban még a 2021-es termés egy része is eladásra vár. Amennyiben a következő egy-két hónap során nem sikerül értékesíteni a terményt, jó esély van arra, hogy idén számos gazdaságban döntenek úgy, hogy – forráshiány, illetve a fennálló bizonytalanság miatt – nem, vagy csak kisebb területen vetnek tavasszal gabonát.

A képhez tartozik, hogy miközben az árak csökkenése a szántóföldi növénytermesztők számára komoly nehézségeket okoz, az állattenyésztési ágazat számára – amelyet tavaly teljesen padlóra küldött a tavalyi terménydrágulás – némi könnyebbséget hozott.

„A piacon jelenleg mozgó szereplők számára talán még sosem látott helyzet több tanulságot is hordoz – mutat rá Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője. – Egyrészt a legjobb árra való várakozás, a nyereség maximalizálása helyett célszerű stabil jövedelmezőségre törekedni. A másik tanulság pedig az, hogy a kockázatok megosztása érdekében egy gazdaságnak érdemes egyszerre több ágazatban is (a szántóföld mellett kertészet, állattenyésztés, biokultúrák, stb.) jelen lennie. A szántóföldek egy részén megfontolandó az átállás egyedi, a versenyképességet hosszabb távon is őrizni képes növénykultúrákra. Emellett a precíziós technológiák alkalmazása, a megfelelő géppark nagyban elősegítheti a jövedelmezőség fenntartását az inputárak jelenlegi szintje mellett is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS