Magyar Tojásszövetség: továbbra sincs hiány tojásból

2022. 10. 12., 15:19

Továbbra sincs hiány tojásból, és a drágulás ellenére az alapvető élelmiszerek közül még mindig ez az egyik legolcsóbb – hangsúlyozta a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Magyar Tojásszövetség) szerdán.

A tojástermelők a kedvezőtlen gazdasági környezet és az aszálykárok miatt kényszerültek áremelésre. A tojás fogyasztói ára a statisztikai adatok alapján idén 37-39 százalékkal nőtt, vagyis szinte pontosan annyival, amennyivel az áram és a gáz, valamint a takarmány-alapanyagok drágultak.

A szövetség adatai szerint nagyüzemi termelésből augusztus végéig 780 millió darab tojás származott, a tavaly azonos időszakinál 7 százalékkal kevesebb. A visszaesés oka elsősorban a madárinfluenza-járvány okozta állománycsökkenés volt.

Prognózisuk szerint az év végéig 1,1-1,2 milliárd darabra nőhet a nagyüzemi termelés, ami a belföldi fogyasztás 50-52 százalékát fedezi. Háztáji gazdálkodóktól további csaknem 600 millió, importból 480-500 millió tojás kerül évente forgalomba Magyarországon.

A baromfiágazat tojástermelésből származó árbevétele 2021-ben 33,24 milliárd forint volt az előző évi 25,4 milliárd forint után.

Hangsúlyozták: mint minden élelmiszer esetében, a tojásnál is érdemes előnyben részesíteni a hazai termelésűt.

Az elmúlt évben a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a magyar lakosság fejenként évente átlagosan 240 tojást fogyasztott, az adat 2014 óta folyamatos, kismértékű növekedést mutat, de az elmúlt 30 évben ennél lényegesen magasabb is volt - áll a szövetség közleményében. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS