A visszaeső újautó-eladások a lízingpiacot is kihívás elé állítják

2022. 02. 23., 12:09

A hazai újautó eladások 2021 második fele óta folyamatosan csökkennek, főként a közelmúltban kialakult globális chiphiány miatt. A kialakult helyzet a használtpiacra is közvetlen hatást gyakorol, ráadásul a változó kamatkörnyezet is kihívások elé állítja a lízingcégeket az Euroleasing szakértői szerint. A kialakult helyzetben a szokásosnál is fontosabb a stabilitás és kiszámíthatóság, és egyre nagyobb figyelem terelődik az online megoldásokra is.

A tavalyi év során jelentősen visszaestek az újautó-eladások: 2021 februárjában még közel 11 ezer új személyautót regisztráltak, idén januárban már harmadával kevesebbet, alig 8100-at – derül ki a Mabisz és a DataHouse adataiból. A használtautó piac azonban dübörög, a tavalyi évben minden rekordot megdöntve közel 820 ezer használtautó adásvétel történt a piacon. Mindez folyamatosan emelkedő árak mellett: az átlagárak 2021-ben éves szinten is 43 százalékkal nőttek, 2020 első negyedévéhez mérten 2021 utolsó negyedéve 83,5 százalékos, vagyis több mint 2 millió forintos drágulást mutat az átlagáraknál, tehát több modell is úgy öregedett, hogy közben drágább lett – derült ki a Hasznaltauto.hu adataiból.  

Ezek a tendenciák egyértelműen összefüggésben állnak a koronavírus-járvány következtében előállt globális félvezetőhiánnyal, és a hazai lízingpiacra is komoly hatást gyakorolhatnak.

Az évek óta egyre gyorsabb ütemben növekedő autó árak akár kedvezőek is lehetnének a lízingcégeknek, hiszen az áremelkedés növeli a finanszírozási igényt, de az emelkedő kamatkörnyezet éppen ellenkező irányba hat. A kínálatot nagyon erősen korlátozza az autógyártók szűkös szállítási kapacitása is, amely akár egyéves szállítási határidőkkel párosul, ezért egyértelművé vált, hogy teljesen új piaci helyzet állt elő az autófinanszírozók számára” – mondta Vály Judit, az Euroleasing vezérigazgatója. „Hosszú távon gondolkodunk, a piac meghatározó lízingcégeként ebben a helyzetben is a stabilitásra és a kiszámíthatóságra törekszünk, a piac jövőjének a felelős alakítása a célunk” – tette hozzá.

Ebben az üzleti környezetben különösen nagy szerep hárul az olyan kedvező finanszírozási programokra, mint a vállalkozások számára elérhető Széchenyi Lízing GO! konstrukció. Az államilag támogatott lízingtermék nyíltvégű és zártvégű pénzügyi lízing formájában egyaránt elérhető, és rugalmas megoldást kínál az eszközbeszerzésekre.

„Célunk, hogy a kihívásokkal teli, megváltozott üzleti környezetben az online fejlesztésekre egyre nagyobb hangsúlyt fektessünk, valamint a finanszírozási megoldásokon túl is segítsük ügyfeleinket. Ezért készítettünk egy lízinggel kapcsolatos adózási kisokost a kis- és középvállalatok számára” – tette hozzá Vály Judit.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS