Tizenötezer forintra nő a PIN-kód nélkül engedélyezett, érintéses fizetések határa

2020. 03. 24., 12:15

Ötezerről tizenötezer forintra emelkedik a PIN-kód nélkül is engedélyezett, érintéses fizetési kártyás vásárlások összeghatára április 15-től. Ezzel becslések szerint a vásárlások csaknem 90 százalékánál a vevőnek nem kell megérintenie a POS-terminált – közölte kedden a Pénzügyminisztérium.

A PM felhívja a figyelmet arra is, hogy Magyarország kormánya folyamatosan figyelemmel kíséri a koronavírus-járvány okozta gazdasági helyzetet, vizsgálja a beérkező javaslatokat, egyeztet a piaci szereplőkkel, és megteszi a szükséges intézkedéseket. A vírus elleni küzdelem része a készpénzmentes fizetés arányának jelentős növelése, a fizikai kapcsolatok minimalizálása a fizetések során.

A kormány ennek érdekében a veszélyhelyzetre tekintettel megemeli a köznyelvi nevén pay passos fizetések értékhatárát 5 ezer forintról 15 ezer forintra. Ezzel a lépéssel a várakozások szerint a vásárlásoknak már közel 90 százaléka, mintegy 670 millió darab tranzakció történhetne a POS terminál fizikai megérintése nélkül.

A jogszabály módosítása rövid felkészülési időt ad a bankoknak és a kártyatársaságoknak. Az új értékhatár 2020. április 15-től lép életbe.
A járványügyi helyzettől függetlenül figyelemmel kell lenni a pénzügyi biztonságra is, így továbbra is él az a biztonságot szolgáló általános szabály, hogy a PIN-kódot időközönként még az érintőkártyás vásárlásakor is meg kell adni, amivel az biztosítható, hogy egy ellopott kártyával ne lehessen korlátlanul visszaélni.

Így a POS terminál 5 PIN-kód nélküli vásárlás után a hatodik vásárlásnál értékhatártól függetlenül ezután is kérni fogja a kódot, vagy akkor, ha PIN kód nélkül annyit vásároltunk egymás után, hogy annak értéke elérte a 150 eurónak megfelelő összeget.

Ezen túlmenően higiéniai szempontból, a járvány elleni védekezés érdekében jó megoldás lehet az okostelefonnal vagy okosórával való fizetés, ahol a rendszer egyáltalán nem kéri a PIN-kódot és így a terminált sem kell fizikailag megérinteni. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS