Olcsó virslinek is híg a leve

Olcsó virslinek is híg a leve
2021. 12. 31., 17:28

Tavaly 13 százalékkal többet, összesen 5,5 milliárd forintot költöttünk virslire, szilveszterkor jellemzően a hipermarketekben kapható, előrecsomagolt, egykilós kiszerelés volt a legkeresettebb. 2020-ban több mint 4 ezer tonna volt a decemberi forgalom. A piacot 57 százalékkal a sertésvirsli uralja, a baromfi 22 százalék, és a pulyka 19 százalékos részesedése mellett.

Az először a XIII. században említett „frankfurti kolbászka” hosszú utat járt be, amíg a magyar konyhák nélkülözhetetlen szereplőjévé vált. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy szeretjük a virslit, hiszen évente 7,5 kilogramm körül alakul az egy főre jutó virslifogyasztás.

A fogyasztói igényeknek megfelelően úgy az alacsonyabb árfekvésű, mind a minőségi virslire jelentős a kereslet, de azt az árérzékeny fogyasztók is tudják, hogy a virsli és rudacskának nevezett utánzatai között nagy különbségek lehetnek, elsősorban a hústartalomban. A hazai szabályozás – a Magyar Élelmiszerkönyv 2017. évi szigorításával – egyértelműen a minőségi típusok felé orientálja a gyártókat.

A Magyar Élelmiszerkönyv rendelkezéseinek szigorítása miatt a hazai kereskedelemben kapható virsliknek 2017 óta magasabb, minimum 51 százalék feletti hústartalommal kell készülniük, és ebbe az úgynevezett mechanikusan szeparált hús nem is számítható bele. Emellett csökkentették a virslik megengedett legnagyobb sótartalmát, és magasabb fehérje-, illetve alacsonyabb zsírtartalmat írtak elő.  Virslinek csak a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak megfelelő termék nevezhető, legyen az hazai gyártású vagy import.

A már hétszáz éve is híresen szigorú német élelmiszertisztasági előírások és céhes szabályok miatt az először 1270-ben említett virsli alapanyaga hosszú ideig csak sertéshús lehetett, amit juhbélbe töltöttek. A frankfurti virsli évszázadokig egyeduralkodó volt, a bécsi típusú ugyanis csak 1805-ben született meg. Egy svájci származású hentes darált sertés- és marhahús keverékéből alkotta meg a bécsi virsliként elhíresült terméket.  Napjainkban a frankfurti és a bécsi típusú virslik is – hasonlóan a többi virsliféléhez – készülhetnek bármelyik fajta húsból.

Legyen akármelyik hús is az alapanyag, a technológia minden esetben nagyon hasonló: készítésükhöz nagyon finomra vágott húspépbe kevernek sertésszalonnát és fűszereket, fő fűszerként sót és fehérborsot. Az ízesített masszát aztán mű- vagy állati bélbe töltik, füstölik és hőkezelik. Ezért fogyasztás előtt már nem kell főzni a virslit, elegendő, ha pár percig forráspont közelében lévő vízben csak felmelegítjük. A virsli a dietetikusok szerint is könnyen beilleszthető az egészséges étrendbe.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara egyúttal felhívja a fogyasztók figyelmét:

  • Ne feledjék el, ha magyar terméket vásárolnak, akkor magyar vállalkozásokat, munkahelyeket, magyar családokat támogatnak!
  • Legyenek tisztában azzal, hogy a virslik és a hozzájuk hasonló termékek kategóriájában nagyon sokféle minőségű termék található a piacon.
  • Az „olcsó húsnak híg a leve” elv itt is érvényesül, helyezzék a minőséget előtérbe! 
  • De miért eszünk szilveszterkor virslit? A szilveszteri, éjfél utáni virslievés hagyománya feltehetően a termék őshazájából, Németországból ered. A magyar hagyományok szerint pedig újév napján sem szárnyast, sem pedig halat nem szabad enni, hiszen ez előbbivel elszáll, az utóbbival elúszik a szerencsénk, a disznó viszont kitúrja azt. A virsli pedig jellemzően sertéshúsból készül, ráadásul könnyen, gyorsan, két pezsgőbontás közt is elkészíthető, ezért ideális az új év első étkezésére.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS