Mindent az ápolt szakállról

Mindent az ápolt szakállról
2021. 08. 16., 06:00

A szakállnövesztés nagy döntés. Annál is nagyobb kihívás a türelemjáték, míg borostából szakáll lesz. Az igazi munka azonban ezek után kezdődik, ugyanis a szakállat karban kell tartani, ápolni, gondozni, sőt formázni is kell.

Az alábbi tippeket követve könnyebben igazodhatsz el a szakállápolás alapvetői lépései között.

A nagy döntés

Ha meghozod a nagy döntést, hogy szakállat növesztesz, kezdetekben furcsa lehet, a világ szinte kifordul magából. Eddig a borotválkozás volt napi rutin, most pedig helyébe lép a várakozás. Ehhez bátorság és türelem szükséges. Visszalépni könnyű egy pár perces borotválkozással, de ezt megbánva napokba, hetekbe telhet visszatérni oda, ahol már jártál.

Jó döntés, ha nyaralás, szabadság alatt vágsz bele, amikor amúgy is lazább vagy. Több időd van magadra, vagy pont, hogy sok más dologra koncentrálsz mondjuk egy nyaralás alatt. Se a kezdeti időszakban, de a későbbiekben ne hallgass másokra, a lényeg, hogy te tudd, hova tartasz, mi a célod.

Az első lépések a szép formáért

Az első hetekben egyáltalán ne borotválkozz, mert egy rosszul megkezdett formázást nehéz helyrehozni. Első legyen a nyakvonal kialakítása a szakáll aljánál. Ha mást nem is, ezt bízd szakemberre, ha teheted. A nyakvonal kialakítása a legnehezebb, hiszen nehezen látsz rá, és könnyen megszaladhat a kezed, akkor pedig az egész formának oda. Ezt követi az arcvonal, ami a szakáll felső részét, többnyire a szőr természetes határát jelenti. Hiába a természet adta határvonal, itt is könnyű hibázni.

A leggyakoribb hiba a nem megfelelő eszköz használata, a géppel való igazgatás. Időbe telik, míg beletanulsz új szakállad formázásába, ha azt magad szeretnéd intézni. Nem csak a folyamatba, a borotválkozás módjába kell belejönnöd, de szakálladat is meg kell ismerned. Szakállad színét, sűrűségét, göndörségét leginkább genetikád szabályozza, és ezeket a tulajdonságokat is el kell tudnod fogadni.

A kellemetlenségek megelőzése és az ápolás

Ahhoz, hogy megelőzd az olyan kellemetlenségeket, mint a viszketés vagy a bőrhámlás, használj természetes alapanyagú kozmetikumokat. A #Barba Italianánál kapható szakállápolók mesterséges anyagok felhasználása nélkül, GMO-, SLS-, SLES-, szilikon-, parabén- és paraffinmentesen készülnek. Semmiképp se használd szakálladra a hajadon is alkalmazott sampont. Fej- és arcbőröd felülete nem ugyanolyan, így igényeik sem egyeznek. Vásárolj külön szakállsampont, amivel akár naponta is megmoshatod szakálladat. A szakállápolás nem áll meg a mosásnál. Használj szakállolajat is, ami belülről táplálja a szőrszálakat. Ettől fényes, egészséges és erős lesz a szőrzet. A tökéletes külső érdekében alkalmazhatsz szakállformázó termékeket is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS