Már hivatalos: Magyarországra érkezik az OPPO

2021. 07. 01., 20:30

Az OPPO okoseszköz világmárka bejelentette, hogy az európai terjeszkedés újabb lépéseként megkezdi hivatalos működését Magyarországon, valamint ezzel egyidőben a szlovák és a cseh piacon. A globális mobilkommunikációs-ipar meghatározó szerepelőjének készülékei júliustól válnak elérhetővé a legnagyobb magyarországi távközlési szolgáltatók és a vezető kereskedelmi hálózatok kínálatában.

Az OPPO vezető globális okoseszköz-márka bejelentette, hogy az európai terjeszkedés újabb lépéseként megkezdi hivatalos működését Magyarországon, valamint ezzel egyidőben a szlovák és a cseh piacokon.

A vállalat jelenleg a globális okostelefon-piac negyedik legnagyobb szereplője, és az elmúlt 12 hónapban a pandémia kihívásainak ellenére globálisan 60 százalékkal növelte a leszállított készülékeinek számát. A márka Magyarországon két okostelefon és három vezeték nélküli fülhallgató modellel indul, valamint több népszerű készülékkel és okos-kiegészítővel fogja bővíti kínálatát az idei folyamán. 

„Az OPPO által fejlesztett innovatív technológiák lehetőséget teremtenek, hogy a felhasználók még kreatívabban fejezhessék ki magukat, kapcsolódhassanak és oszthassák meg egymással az életük legfontosabb a pillanatait. Az OPPO Magyarországon való megjelenése fontos eleme az európai piacon való jelenlét kiszélesítésének és az az irányú törekvéseinknek, amely célja, hogy Európa-szerte még több ember számára elérhetővé tegye innovatív megoldásait” – mondta Johnny Zhang, az OPPO regionális elnöke.

Globális erőforrások, élvonalbeli technológiai innováció

Az OPPO jelenleg 6 kontinens, több mint 40 országban van jelen, több mint 40 ezer alkalmazottja van, világszerte 6 technológiai innovációs intézettel, 4 termékfejlesztési K + F központtal, egy londoni design központtal rendelkezik, valamint több mint 7 milliárd dollárt tervez kutatás-fejlesztésre fordítani a következő 3 éves időszakban.

A folyamatosan bővülő globális erőforrás-hálózat lehetővé teszi a márka számára, hogy olyan úttörő technológiákat és termékeket fejlesszen, amelyek előnyeit a felhasználók az egész világon élvezhetik - ilyen például a szupergyors töltés, a jövőbemutató mikroszkopikus fényképezés, vagy a vállalat által kínált 5G technológia. 

Az OPPO az 5G szabványok fejlesztésének globális támogatója, a közelmúltban a Vodafone-nal, a Qualcomm-nal és az Ericssonnal együttműködve fejlesztette és hozta kereskedelmi forgalomba Európa első önálló, alacsony késési idejű, nagysebességű 5G hálózatát (SA), valamint a Thales-szel együttműködve létrehozta a világ első 5G SA-kompatibilis eSIM-jét. Az OPPO elsőként hozott forgalomba 5G okostelefont az európai piacon, valamint a világ 50 vezető szolgáltatójával dolgozik együtt, hogy innovatív technológiai megoldásaink révén felgyorsítsa az 5G technológia elterjedését.

Stratégiai együttműködés a világ vezető hálózati és kereskedelmi szolgáltatóival
 

Az OPPO globális partnerhálózatában több mint 80 vezető hálózati szolgáltatóval és több mint 400.000 kiskereskedelmi üzlettel működi együtt.  Az OPPO egyik legfontosabb stratégiai partnere Google, a két vállalat világszerte dolgozik közösen a termékfejlesztés, marketing, és kereskedelem területén, azzal a céllal, hogy minél több felhasználó élvezhesse az intelligens és összekapcsolt technológiák előnyeit.

Az együttműködés továbbá lehetővé teszi, hogy az OPPO egyedi Android-alapú operációs rendszerébe, a ColorOS-be átültetésre kerüljenek az okostelefon-szoftverek legújabb fejlesztései. Az OPPO-nak számos további olyan nagy világmárkával – FC Barcelona, Wimbledon, Roland Garros – van partneri együttműködése, amelyek osztoznak a kiválóság és az innováció iránti elkötelezettségében.

A márka Magyarországon már kiépített partnerkapcsolatokkal rendelkezik az olyan meghatározó hálózati szolgáltatókkal, mint a Telekom,Telenor és Vodafone valamint a legnagyobb kereskedelmi szereplőkkel, mint az eMAG, Media Markt és az Euronics.

Bemutatkozás 5G okostelefonokkal és hordható eszközökkel

Magyarországon 2021. július 1-jével két élvonalbeli OPPO okostelefon és több vezeték nélküli fülhallgató kerül kereskedelmi forgalomba, valamint a márka több bestseller készülékkel és okos-kiegészítővel fogja bővíteni kínálatát az év folyamán.

„Szeretnénk Európa vezető okostelefon-márkájává válni, de ugyancsak fontos számunkra, hogy pozitív szerepet töltsünk be azokban az országokban, ahol jelen vagyunk, mégpedig azáltal, hogy elérhetővé tesszük a fogyasztók számára azokat a technológiáinkat, amelyek teljesebb és elégedettebb életet tesznek számukra lehetővé” tette hozzá Johnny Zhang.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS