Ezeket a DeFi projekteket felettébb célszerű követni

2020. 10. 20., 06:00

A DeFi, vagyis a Decentralised Finance egy kimondottan gyakran alkalmazott buzzwordnek számít mostanság. A fogalom alatt pénzügyi szolgáltatásokat értünk, amik okosszerződéseken alapulnak, vagyis közbeiktatott, harmadik szereplőt, bankot, jogászt vagy egyéb szakembert nem igényelnek.

A cikkben közülük fogunk röviden bemutatni néhány ígéretes darabot, amiket kifejezetten ajánlott nyomon követni.

Aave

Az Aave egy speciális hitelezési felületnek számít, ami egyébként Ethereum-alapú rendszer. A belső elszámolási egysége egy token, amit találóan Token névre kereszteltek. A kamatok pontos mértékének szabályozásáról egy algoritmus gondoskodik, mégpedig a kereslet-kínálat mindenkori alakulását figyelembe véve.

Csaknem 1,6 milliárd dollárnyi tőke mozgása történik meg itt, vagyis egy kifejezetten népszerű platformról beszélhetünk. Ráadásul mindössze a tárcánkkal szükséges összekötni, és máris egyszerűen használható.

MakerDAO

Kicsivel marad csak el az első példától a MakerDAO a volumen tekintetében, hiszen ezen a felületen mintegy 1,56 milliárd dollár mozgása történik meg. A rendszer központi elemeként egy dollárhoz kötött stabilcoin, név szerint a Dai funkcionál.

A saját széf létrehozásának lehetősége nyitva áll bárki előtt, amibe aztán tetszés szerint ETH, illetve BAT is áthelyezhető. Ami pedig a hitelt illeti, abban a formátumban a DAI felvételére van lehetőség, értelemszerűen kamat megfizetése mellett.

Curve Finance

Habár az első két példához képest némileg visszafogottabb volument produkál, az 1,05 milliárd dollárnyi tőkével rendelkező Curve Finance ettől még igencsak jelentős platformként aposztrofálható. Egyébként Ethereum-alapú rendszernek számít, ami kifejezetten a stabilcoin kereskedelemre alapoz.

Vagyis a platformon olyan stabilcoinok közti váltásra adottak a lehetőségek, mint a PAX, YToken, BUSD, sUSD, REN, valamint az sBTC.

A yearn.finance-ről

A yearn.finance gyakorlatilag egy aggregátornak számít. A platform specialitása, hogy kimondottan a hitelezéssel foglalkozó DeFi rendszerek egyesítésének lehetővé tételét tűzték ki célként. Vagyis olyan platformokét, mint a Compound, a Dydx és a Fulcrum.

Ezenfelül fontos lehet még, hogy a yearn.finance egy yToken nevű saját tokennel is rendelkezik. Vagyis a letétbe helyezett tokeneket automatizáltan erre konvertálják.

SushiSwap

Egy egészen új projektnek számít, ami egyébként az Uniswap forkja. A legfontosabb eltérés vele kapcsolatban, hogy engedi a felhasználó számára a protokoll feletti irányítást a felhasználóknak. Sőt, ezenfelül jutalékok egy bizonyos hányadát is visszaosztja.

Vagyis igyekszik javítani az Uniswap gyenge pontját, miszerint gyakorlatilag semmilyen kontrollt nem adott a felhasználók kezébe.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS