Elszálltak a mobilbankos vásárlások

2020. 04. 03., 17:00

Meredek emelkedőn van a mobilbankolás. az okostelefonon elérhető banki szolgáltatásokat az idén 22-44 százalékkal többször használták, mint tavaly – közölte a K&H. Márciusban kiemelkedő növekedés volt a mobilbankos utalásoknál, az ügyfelek naponta 23 százalékkal többször használták, mint februárban, a 2019-es átlaghoz képest pedig 51 százalékos volt a növekedés. A mobilbankos tranzakciók közül a csekkbefizetés az egyik legnépszerűbb megoldás, ez márciusban erőteljes növekedésnek indult a járvány miatti intézkedések nyomán.

Eleve emelkedő pályán volt a mobilbankolás és a mobilbankos fizetés, tavaly is és ebben az évben is, a koronavírus-járvány pedig még rátett egy lapáttal – derül ki a K&H adataiból, amely a bank ügyfeleinek mobilbankolási szokásait vizsgálta és bemutatja azt is, melyek a legnépszerűbb tranzakciók.

A kiugró növekedés egyrészt abból látszik, hogy az aktív mobilbankos ügyfelek száma – vagyis azok, akik havonta legalább egyszer belépnek a felületre –az idén januárban és februárban is több mint 33 százalékkal nőtt éves összevetésben, ráadásul úgy, hogy tavaly januárban és februárban a még az egy évvel korábbi szinthez képest is 60 százalékos volt a növekedés.

Rátehet még egy lapáttal a koronavírus

A mobilbankon keresztül forintban történő utalásoknál nagyon látványos emelkedést hozott a március, részben a mobilbankolás térnyerése és a koronavírus-járványhoz köthető változások miatt, amelyek a készpénzt háttérbe szorították. Az elektronikus banki szolgáltatások, ezen belül a mobilbankolás térnyerése folytatódhat. A K&H és a különböző elfogadóhelyek – boltok, szolgáltatók – is igyekeznek az ügyfeleket a digitális bankolás, fizetés irányába terelni. Ezek a szolgáltatások ugyanis kényelmesek, biztonságosak és gyorsak, ráadásul a jelenlegi járványhelyzetben például az előre fizetés vagy az internetes utalás biztonságosabb alternatívája a személyes kontaktusoknak és a hagyományos ügyintézésnek.

„Digitális stratégiánk részeként évek óta folyamatosan fejlesztjük mobilbanki és elektronikus szolgáltatásainkat, így a jelenlegi rendkívüli helyzetben számos digitális megoldás használatát javasolhatjuk ügyfeleinknek a személyes ügyintézés helyett” mondta Árva András, a K&H lakossági ügyfelek szegmens marketing főosztályvezetője. 

A K&H 450 ezer digitálisan aktív ügyféllel rendelkezett 2019 év végén, és számuk mostanra 480 ezerre emelkedett. Közülük a többség, azaz 410 ezren regisztrált mobilbank-felhasználók. Ráadásul nem csak az ügyfelek száma növekszik, de egyre aktívabbak is ezeken a felületeken.

„A megnövekedett forgalmat és ügyfélszámot azonban a hosszú évek óta tartó korszerűsítés eredményeként fennakadás nélkül kezeljük” – tette hozzá a szakember.

Masszív növekedésnek indultak a csekkbefizetések

Tavaly napi átlagban a K&H mobilbankosai több mint 15 ezer alkalommal indítottak fizetési tranzakciót. Ehhez képest napi átlagban januárban több mint 17 ezerszer tették ugyanezt, februárban már 18 ezer alkalom felett jártak, márciusban pedig közel 23 ezernél tartottak. Ez azt is jelenti, hogy márciusban februárhoz képest 23 százalékos volt a növekedés, a tavalyi átlagszinthez képest pedig 50 százalék feletti emelkedést produkáltak a K&H mobilbankosai.

A mobilbanki szolgáltatások közül a legnagyobb növekedést a csekkbefizetések produkálják. A csekkbefizetések népszerűsége meredek emelkedést mutat, márciusban napi átlagban 90 százalékkal több csekkbefizetést indítottak mobilról, mint februárban, a múlt évi napi átlaghoz képest 158 százalékos volt a növekedés. A már említett átutalások mellett pedig a mobiltelefon-feltöltések és a kártyalimit változtatása számít népszerű szolgáltatásnak.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS