Egyre több magyar beszállítót vonna be az ALDI

2020. 10. 12., 15:15

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az ALDI vezetőivel egyeztetett arról, hogy tovább növeljék a magyar beszállítók arányát. Az áruházlánc nyitott újabb hazai termelők, élelmiszer-előállítók befogadására, a kamara pedig segíti a kapcsolatok létrehozását.

 „A koronavírus-járvány rámutatott arra, hogy mennyire fontos a hazai áruk előnyben részesítése; hosszú távon is erősíteni kell a hazai előállítók értékesítési lehetőségeit. Célunk, hogy a magyarországi üzletek polcain elsősorban azok a friss vagy feldolgozott élelmiszerek legyenek megtalálhatóak, amelyekből a magyar élelmiszer-gazdaság szereplői megfelelő mennyiséget és minőséget állítanak elő” – hangsúlyozta a megbeszélésen Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős országos alelnöke.

„A magyar fogyasztók keresik a magyar termékeket. A zöldség-gyümölcs ágazatban cél a feldolgozók fejlesztése, ami által magasabb hozzáadott értékű áruk kerülhetnek a fogyasztókhoz. A kamara a potenciális partner termelők, élelmiszer-előállítók bevonásával kész termelői fórumok szervezésében is segíteni az üzletláncnál” – emelte ki Mártonffy Béla, a NAK Országos Kertészeti és Beszállítóipari Osztályának elnöke.

„Magyarországi piacra lépésünk óta arra törekszünk, hogy ami Magyarországon magas minőségben elérhető, azt itt szerezzük be. Jelenleg a kínálatunk több mint fele magyar beszállítóktól származik. A sertés- és szárnyashús kategóriában szinte valamennyi termék magyar forrásból érkezik, míg a zöldség-gyümölcs esetében főszezonban akár a kínálat 80%-át is hazai termelők biztosítják. Kiszámítható és stabil partnerei vagyunk mintegy 260 magyar termelőnek és feldolgozónak, akik nekünk szállítanak árut. Beszállítóinkkal közösen azon dolgozunk, hogy ami jelenleg magyar forrásból még nem érhető el, a jövőben azt is az országon belül szerezzük be. Ezzel a lépéssel nem csupán a magyar gazdaságot támogatjuk, hanem növeljük az ellátásbiztonságot, és a rövidebb szállítási láncnak köszönhetően kisebb lesz a működésünkből származó környezetterhelés is”mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS