Nagy Elek vezeti ideiglenesen a BKIK-t

2018. 12. 18., 10:30

A december 17-ei hatállyal elnöki tisztségéről lemondott Csoltó Gábor helyett Nagy Elek vezeti a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát a következő választásig.

December 17-én rendkívüli elnökségi ülésen döntöttek arról a BKIK-ban, hogy Csoltó Gábor lemondott elnök után ki vezesse a szervezetet.

Az ülésen nem vett részt Csoltó Gábor, aki távozását a kamaránál uralkodó állapotokkal, a hatalmi erősödésével indokolta. Hogy milyenek ezek az állapotok, arra jellemző, hogy négy éven belül immár az ötödik elnököt keresik a Krisztina körúton. Összehasonlításképpen: a BKIK első 90 évében, 1850 és 1940 között mindössze 7 elnököt „fogyasztott el”. (Az erről szóló cikket ITT olvashatja.)

Csoltó távozása után voltak hírek arról, hogy az ideiglenes elnöki munkát majd Koji László viszi tovább, ám nem így történt. Nagy Elek a BKIK honlapján „sk.” számolt be az elnökségi ülésről. Ezt írja: „Az elnökség tagjai döntöttek arról, hogy a következő elnök megválasztásáig a kamara képviseletében eljáró általános alelnök Nagy Elek lesz. A következő elnökválasztás időpontjáról a 2019. év eleji elnökségi ülés dönt.”

Nagy Eleket, a BÁV, a Vegyépszer és a Főtaxi tulajdonosát akkor választották meg a kamara általános alelnökének, amikor Csoltó Gábor közölte távozását – információk szerint éppen emiatt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS