Márkastratégával építi nemzetközi ismertségét a magyar TheFence

Márkastratégával építi nemzetközi ismertségét a magyar TheFence
2023. 04. 15., 18:49

Marketing területen erősített az IT-biztonság területén érdekelt, a Miamiban és Budapesten is irodát üzemeltető, magyar alapítású TheFence csapata. Szemán Edina marketingmenedzserként felel a márka hazai és nemzetközi megjelenéséért. A vállalati belső biztonság növelésére, a nem megfelelően kezelt hozzáférési jogosultságok kiszűrésére és az adatlopásra irányuló informatikai támadások megelőzésére szolgáló szoftver, a TheFence idén lépett az amerikai piacra.

Szemán Edina a Nitrogénműveknél kezdte pályafutását, később egy mesterséges intelligenciával és fintech területtel foglalkozó startup cégnél dolgozott. Innen váltott 2023. márciusában a TheFence-hez, ahol a B2B marketing stratégia megtervezése és megvalósítása, valamint a márkaismertség növelése lesz a fő feladata.

„Az adatvezérelt marketingben hiszek, így a kampányoknál folyamatosan mérjük az eredményeket és ennek mentén változtatunk a stratégián. Alapvetően nagyon izgalmasnak tartom a kiberbiztonságot, mint témakört. Világossá vált, hogy a vállalatoknak nagy hangsúlyt kell fektetniük az adatbiztonságra, kibervédelemre, hiszen egy-egy adatvédelmi incidens hatalmas károkat okozhat, nem beszélve az óriási költségekről” – mondta munkamódszeréről Edina.

A szakember segítségével szeretnék tovább növelni a márka ismertségét, hogy néhány éven belül erős brandként szerepelhessen a TheFence a nemzetközi piacon.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS