Változnak a transzferár szabályok Magyarországon

2022. 08. 02., 12:53

2022. július 27-én kihirdették a Magyar Közlönyben a Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2022. évi XXIV törvényt (a továbbiakban „költségvetést megalapozó törvény”), amely több ponton is érinti a hatályos transzferár szabályokat. A legfontosabb tudnivalókat a PwC Magyarország szakértői foglalták össze.

A társasági adóról szóló törvényt érintő módosítások

A költségvetést megalapozó törvény egyrészt módosítja a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvényt. Ennek részeként az eddigi, szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási (transzferár-nyilvántartás) kötelezettség mellett egy új adatszolgáltatási kötelezettség is terheli majd az adózókat, amelyet az éves társaságiadó-bevallás részeként kell teljesíteniük. Az ezzel kapcsolatos részletszabályok egyelőre nem ismertek, ezek rendeleti szintű kidolgozására ugyanakkor a költségvetést megalapozó törvény felhatalmazást ad az adópolitikáért felelős miniszternek. Erre várhatóan még a 2022-es év folyamán sor kerül, tekintettel arra, hogy ezen adatszolgáltatást a 2022. december 31-ét követően benyújtott bevallás tekintetében már teljesíteni kell. Fontos kiemelni, hogy hasonló adatszolgáltatás az adózókat eddig nem terhelte.

Szintén változást jelent, hogy amennyiben az adózó a szokásos piaci ár meghatározása során összehasonlítható termékre, szolgáltatásra vagy vállalkozásra vonatkozó adatbázisban tárolt vagy egyéb forrásból elérhető adatokat vesz figyelembe, akkor az így kapott minta elemei kapcsán kötelező további szűkítést végezni arra a középső tartományra, amelybe a minta elemeinek fele esik (interkvartilis tartomány). Habár az interkvartilis tartomány alkalmazása már eddig is bevett gyakorlatnak számított, kötelező alkalmazását csak bizonyos körülmények fennállása esetén írta elő kötelezően a jogalkotó.

A módosítás azt is rögzíti, hogy amennyiben az adózó által kapcsolt vállalkozásával kötött ügyletén alkalmazott ellenérték a szokásos piaci tartományon belül helyezkedik el, nincs lehetőség az adózás előtti eredmény szokásos piaci ár elvével összefüggésben történő módosítására. Ez a módosítás elsősorban a nagyadózók körében eddig gyakran alkalmazott transzferár korrekciók alkalmazási lehetőségét érintheti jelentősen.

További változás, hogy amennyiben az adózó által kapcsolt vállalkozásával kötött ügyletén alkalmazott ellenérték a szokásos piaci tartományon kívül esik, a szokásos piaci ár elvével összefüggésben az adózás előtti eredmény módosítását a szokásos piaci tartomány középértékére (mediánjára) szükséges elvégezni. Ez alól kivételt képez az az eset, ha az adózó bizonyítja, hogy a szokásos piaci tartományon belül egy, a mediántól eltérő érték felel meg a legjobban a vizsgált ügyletnek, ilyenkor szokásos piaci árként a medián helyett ezt az értéket kell figyelembe venni. Főszabály szerint tehát ezentúl nem elégséges, ha a korrekció a szokásos piaci tartomány legközelebbi pontjáig történik meg csupán.

Az interkvartilis tartomány alkalmazásával és az adózás előtti eredmény módosításával kapcsolatos változásokat elsőként a 2022-ben kezdődő adóév adókötelezettségének megállapítása során kell alkalmazni.

Az adózás rendjéről szóló törvényt érintő módosítások

A költségvetést megalapozó törvény több ponton módosítja az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvényt (a továbbiakban „Art”) is. Ennek részeként emelkedik a szokásos piaci ár megállapítására irányuló eljárás (ismertebb nevén: APA-eljárás) díja, egyoldalú eljárás esetén ötmillió forintra, kétoldalú vagy többoldalú eljárás esetén pedig nyolcmillió forintra (az eddigi díjszabás annyiszor kettőmillió forint volt, ahány oldalú eljárást kezdeményeztek). Az ilyen eljárásokkal kapcsolatban eddig érvényben lévő szigorú ellenőrzési tilalom szabályai is változnak oly módon, hogy a szokásos piaci ár megállapítása iránti kérelemmel érintett szokásos piaci árral összefüggésben – kiutalás előtti ellenőrzés kivételével – kizárólag adóellenőrzés nem lesz elrendelhető a kérelem benyújtásától a törvényben meghatározott határidők leteltéig. Ez a módosítás nagyobb mozgásteret ad az adóhatóságnak, hiszen korábban semmilyen ellenőrzést sem folytathatott az eljárással érintett ügylet vonatkozásában. Az APA-eljárásokkal kapcsolatban hatályát veszti az Art azon pontja, amely korlátozta, hogy a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartás készítésére nem kötelezett adózók szokásos piaci ár megállapítására irányuló kérelmet terjesszenek elő. Ennek megfelelően tehát például a csoportos társaságiadó-alany tagjai is, egymás közötti ügyleteik kapcsán jogosulttá válnak APA-eljárás megindítására.

Szigorodnak a szokásos piaci ár meghatározásával összefüggő nyilvántartási kötelezettség megsértésével, illetve az e nyilvántartással összefüggő iratmegőrzési kötelezettség megsértésével kapcsolatos mulasztási bírságok összegei is. A korábbi, nyilvántartásonkénti kettőmillió forintig terjedő mulasztási bírságról ötmillió forintra, ismételt jogsértés esetén pedig a korábbi, nyilvántartásonkénti négymillió forintig terjedő mulasztási bírságról tízmillió forintra.

Az Art-ot érintő, fenti módosítások a költségvetést megalapozó törvény kihirdetését követő harmincegyedik napon lépnek hatályba. Az új mulasztási bírság tételek pedig ezen hatálybalépést követően kezdődő adóévek esetén alkalmazandóak először.

A bemutatott változások jelentősen befolyásolhatják a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek árképzését érintő megfontolásokat, illetve akár a belső vállalatirányítási folyamatok szervezését is, így javasolt a lehetséges cég- vagy ügyletspecifikus következmények mielőbbi feltérképezése és azok megfelelő időben történő kezelése.

PwC Magyarország

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS