2022-es változások a gazdasági társaságok szabályaiban

2022. 03. 29., 09:19

2022 elején a gazdasági társaságok jogi szabályozásában több olyan változás is bekövetkezett, ami befolyásolja a cégek alapítását és működését is. A módosítások érintik többek között a törzstőke rendelkezésre bocsátását, a pótbefizetés elrendelésének lehetőségét, az ügyvezető szerv döntéshozatalát. A fontosabb változásokat dr Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

A törzstőke befizetésére vonatkozó szabályok módosulása

A korábbi szabályozás korlátolt felelősségű társaság alapítása esetén a tagokra bízta annak meghatározását, hogy a tagok a pénzbeli hozzájárulásukat milyen határidőben kötelesek a társaság rendelkezésére bocsátani. Ez lehetővé tette a tagok számára, hogy akár nagyon hosszú határidőt biztosítsanak a törzsbetétjük szolgáltatására. Bizonyos esetekben azonban korlátozva volt az osztalékfizetés. Például, ha a tagok kevesebb, mint a pénzbeli betétjük felét voltak kötelesek teljesíteni az alapításkor, vagy ha a teljes összeg szolgáltatására több, mint 1 év állt rendelkezésre. Ekkor a társaság mindaddig nem volt jogosult osztalék fizetéséről határozni, amíg a tagok számára az osztalékfizetés szabályai szerint elszámolható nyereségből feltöltésre nem került a tagok törzsbetétje.

Az új szabályok szerint, ha a kft. cégbejegyzésétől számított második - tizenkét hónapot magában foglaló - teljes üzleti év végéig a tag nem bocsátotta rendelkezésre a teljes pénzbetétjét, akkor a még nem teljesített részt a cég bejegyzésétől számított második teljes üzleti évről készült beszámoló elfogadásától számított 3 hónapon belül köteles rendelkezésre bocsátani. Ez tehát azt jelenti, hogy már nem lehet akár több évtizedre elhúzni a pénzbeli hozzájárulás befizetését. Így is marad még jelentős mozgástér a tagoknak. Az új szabályozással is akár több mint három év állhat rendelkezésre a pénzbetét rendelkezésre bocsátására. Például: egy 2022 áprilisában alapított kft. esetén, a naptári évvel azonos üzleti évvel számolva, a pénzbeli vagyoni hozzájárulást legkésőbb 2025. augusztus 31-ig kell befizetni.

Az új szabályozás is lehetővé teszi, hogy a tag a be nem fizetett pénzbetétjét egészben vagy részben az osztalékfizetés szabályai szerint felosztható nyereségből fizesse meg.Ebben az esetben a tagot megillető osztalékot mindaddig a meg nem fizetett törzsbetétére kell elszámolni, amíg a pénzbeli hozzájárulása teljesítésre nem kerül. Tehát a tagnak mindaddig nem lehet osztalékot fizetni, amíg a törzsbetétje feltöltésre nem kerül. Viszont a vagyoni hozzájárulásukat már teljesített tagok kaphatnak osztalékot.

A gazdasági társaságok pótbefizetési lehetőségének általános szabályozása

A veszteségek fedezésére szolgáló pótbefizetés már hosszú ideje bejáratott része volt a korlátolt felelősségű társaságok szabályozásának. A többi cég típusnál sem volt kizárva a pótbefizetés, de a törvény kifejezetten nem rendelkezett ennek szabályairól. A 2022-ben bevezetett szabályozás a nyilvánosan működő részvénytársaság kivételével átalános jelleggel rendezi a pótbefizetés szabályait. Így a pótbefizetés lehetősége már a kkt., a bt. és a zrt. részére is megjelenik a Polgári Törvénykönyvben.

A pótbefizetésre vonatkozó szabályok rugalmasabbá váltak. A veszteség pótlásához nem szükséges pótbefizetést nem kötelező visszafizetni a tagok részére, amennyiben a társaság legfőbb szerve másként határoz. Az egyszemélyes kft. esetén pedig a pótbefizetés előírásához az alapító okiratba foglalt rendelkezésre sincs szükség. A pótbefizetés feltételeit ebben az esetben az alapítónak vagy az egyedüli tagnak az általa hozott határozatban kell megállapítania.

Az ügyvezető testület döntéshozatala a gazdasági társaságok esetén

A cégek operatív irányítását végző ügyvezető testületek (pl. igazgatóság) esetén a korábbi szabályozás nem engedett eltérést a szótöbbségen alapuló döntéshozatal szabályaitól. Ez a gyakorlatban megnehezíthette az ügyvezető szervek működését, például szavazategyenlőség esetén. Az új szabályozás szakít ezzel a tilalommal. Megengedi a szótöbbséges döntéshozataltól való eltérést a cég létesítő okiratában. Ez azt jelenti, hogy az ügyvezető testület egyes tagjainak például több szavazati jog, szavazatelsőbbségi szavazat vagy szavazategyenlőség esetén ügydöntő szavazati jog is biztosítható. Fontos, hogy ez a szabály nem vonatkozik a társaság legfőbb szervére (taggyűlés, közgyűlés). Ott továbbra is a szótöbbség szabályai érvényesülnek.

A bt., kkt. tagjának pótlása

A gazdasági társaságok 2022. előtt irányadó szabályozása szerint, ha a közkereseti vagy a betéti társaságnál a tagok száma egy tagra csökkent, és 6 hónapon belül nem jelentettek be új tagot, vagy a társaság nem döntött az átalakulásáról, egyesüléséről, jogutód nélküli megszüntetéséről sem, akkor a társaság a törvény erejénél fogva megszűnt.

Az új szabályok szerint a kkt. és a bt. megszűnése nem automatikus ebben az esetben. Ha a tagok száma egy tagra csökken, akkor a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárást indít. Ennek során lehetőség van a hiányzó tag pótlására vagy olyan formába való átalakulás elhatározására, amelynek a cég megfelel. A cég törlésére csak akkor kerül sor, ha a törvényességi felügyeleti eljárás eredménytelenül zárul.

 

dr. Szabó Gergely
ügyvéd, irodavezető partner
Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 04. 16., 09:10
Kötelezővé teheti a munkáltató a túlórát? Van beleszólása a munkavállalónak a kötelező túlóra elrendelésébe? Megtagadhatja a munkavállaló a túlórázást vagy minden esetben köteles eleget tenni a munkáltató ilyen irányú utasításának? A kérdésekre dr. Kocsis Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS