Szijjártó: újabb 17 milliárd forintos beruházást hoz létre a kínai Chervon Auto Miskolcon

Szijjártó: újabb 17 milliárd forintos beruházást hoz létre a kínai Chervon Auto Miskolcon
2022. 05. 09., 16:57

A Chervon Auto kínai járműipari vállalat újabb 17 milliárd forintos beruházást hoz Miskolcra, ahol csúcstechnológiás berendezésekkel fém öntvényeket fog előállítani elektromos járművek számára – jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az állam négymilliárd forinttal támogatja a 122 új munkahely létrehozásával járó fejlesztést. Ennek keretében kapacitásbővítést hajtanak végre a cég miskolci alkatrészgyártó üzemében, amelynek építését tavaly hirdették meg a társaság első, Kínán kívüli zöldmezős beruházásaként.

Beszédében mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy az utóbbi egy-másfél évtizedben gyors és határozott változások mentek végbe a világgazdaságban és a világpolitikában, alapvetően tolódtak el ezek súlypontjai, ráadásul a folyamatot a koronavírus-járvány csak még inkább felerősítette.

„A korábbi technológiai fejlettségi előnye a Nyugatnak némiképpen elpárolgott, a keleti vállalatok mögötti pénzügyi erő jelentősen megnőtt, a munkaerő szempontjából pedig mindig is jobban álltak, mint mi” – mondta.

Szijjártó Péter szerint ezért is volt rendkívül fontos a keleti nyitás stratégiájának meghirdetése, amely mára egyértelműen sikertörténetnek számít, annak nyomán ugyanis új piacok és fejlesztési források nyíltak meg. A keleti országokba irányuló magyar export 45 százalékkal, a kereskedelmi forgalom 48 százalékkal bővült, és az utóbbi három évben keletről érkezett a legtöbb beruházás hazánkba.

Kitért arra is, hogy a tavalyi volt minden idők legsikeresebb éve a magyar-kínai együttműködés terén: a magyar export értéke 20 százalékkal, 2,5 milliárd dollárra nőtt, a teljes kereskedelmi forgalom pedig 11 százalékkal bővült, volumene így meghaladta a rekordnak számító 12 milliárd dollárt, és a folyamat az idei évben is folytatódott.
Aláhúzta: Magyarországon mára közel háromszáz kínai vállalat mintegy húszezer embernek ad munkát, amiből a hazai gazdaság minden szempontból sokat profitál.

A miniszter kiemelte, hogy az autóipari forradalom a világgazdaság egyik legjelentősebb folyamata, és ennek a „passzátszelét keletről fújják”, onnan szállítanak eszközöket a nagy nyugati gyártóknak, így „elképesztő erejű” globális verseny zajlik a kínai beruházásokért is.

Úgy vélekedett, hogy azok az országok lehetnek sikeresek a jövőben, amelyek képesek magukhoz vonzani az autóipar új korszakának beruházásait, márpedig Magyarország az európai elektromos autóipar egyik éllovasa, és ez a pozíciója a jövőben tovább fog erősödni. (MTI)

(Fotó: MTI/Soós Lajos)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS