Oracle: a digitális megoldásoknak döntő szerepe van Közép-Kelet-Európa fejlődésében

2021. 02. 07., 10:00

A digitális megoldások alkalmazásának felgyorsítása döntő szerepet játszhat a közép-kelet-európai szervezetek túlélésében és fejlődésében az IDC által az Oracle megbízásából készített, nyolc ország digitális beruházásait vizsgáló kutatása szerint.

A kutatásban Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Görögország, Horvátország és Szerbia közszférájának, illetve piaci szektorának képviselőit kérdezték.

A döntéshozók számára a digitális alkalmazásoknál a legfontosabb az üzleti teljesítmény javítása (72 százalék), a költségcsökkentés (71 százalék) a vásárlói igények hatékonyabb kiszolgálása (71 százalék), a biztonság és kiberbiztonság (69 százalék) valamint a munkaerő fejlesztése (62 százalék).

Razvan Savu, az IDC régiós szenior tanácsadója szerint az első három üzleti cél közel azonos fontossággal bír a válaszadók számára, ami azt mutatja, hogy sokszor inkább a rövidtávú, az üzletmenet védelmére fókuszáló célok közül választanak az olyan befektetések helyett, amelyek hosszútávon gondoskodnának a szervezet jólétéről.

Hozzátette: az IT – különös tekintettel a felhőre, az adatkezelésre és az adatelemzési megoldásokra – egyre fontosabb szerepet játszik az üzleti életben. Mutatja ezt az is, hogy a közép-kelet-európai régióban egyre növekvő mértékben választanak felhőalapú megoldásokat a vállalatok és intézmények: a cégek felismerték a felhőalapú megoldások előnyeit, és egyre magabiztosabban viszonyulnak a területhez.

Reményi Csaba, az Oracle Hungary ügyvezető igazgatója szerint a magyar vállalatok az üzleti teljesítmény növelését és a vásárlói igények hatékonyabb kiszolgálását nevezték meg legfontosabb céljukként, amelyek eléréséhez kiemelten kezelik az üzleti alkalmazásokat, az adatmenedzsmentet és az autonóm rendszereket. Szembetűnőnek nevezte, hogy a költségek csökkentésén túl egyre inkább az üzleti folyamatok egészének modernizálása áll a középpontban, és mindenütt felbukkan az ügyfelek jobb kiszolgálásának szükségessége is.

A kutatásban a válaszadók csaknem háromnegyede (72 százalék) az adatkezelési megoldásokat nevezte meg a legfontosabbnak ahhoz, hogy a szervezet elérje céljait, mivel ezek segítik a gyorsabb és pontosabb üzleti döntéshozatalt. Megjegyezték azonban, hogy a közép-kelet-európai régió számos szervezete nem tudja hasznosítani az összegyűjtött adatokban rejlő lehetőségeket, mert elárasztja őket a kezelendő adatmennyiség. A felmérésből kiderült az is, hogy a szervezeteknél az elavult infrastruktúra, az egymástól elkülönítve tárolt adatok, a nem megfelelő vagy manuális folyamatok gátolhatják az innovációt.

Az IDC azt tanácsolja a döntéshozóknak, hogy mérlegeljék, milyen szerepet tölthet be a vállalkozás egy megosztáson alapuló gazdaságban, helyezzék a technikai lemaradások csökkentését a teendők elejére, célozzák meg egy intelligens központ kiépítését, egyszerűsítsék a folyamatokat, és építsenek ki egy olyan infrastruktúrát, amely megfelel a dinamikus üzleti elvárásoknak.

Fontosnak nevezték azt is, hogy fektessenek hangsúlyt a megbízhatóságra, valamint azt, hogy a vállalkozás minden szintjén váljon a döntéshozatali folyamat részévé az elemzés. Aláhúzták: a digitalizációt minden szervezetnek üzleti prioritásként kellene kezelnie. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS