Magyar makettező cég oldtimer kombájnt is nyomtatott már

Magyar makettező cég oldtimer kombájnt is nyomtatott már
2023. 03. 26., 19:32

Az utóbbi években a 3D nyomtatás és a hozzá kapcsolódó modell előállítási folyamatok a mindennapok részei lettek. A technológiával már városrészt, orvostechnikai eszközöket és ékszereket is készítenek, de van, ahol az általános iskolai oktatásban és a háztartásokban is használják. Nem létező vagy sérült elemeket alkotnak virtuálisan újra, majd állítják elő ismét, hogy azok az eredetivel azonos módon működhessenek felhasználási területükön. Egy magyar cég a makettezés mellett úttörőnek számító területeken is használja a file to factory és a reverse engineering megoldásokat.

Az elmúlt években – a technológiai fejlesztéseknek és nyomtatók árának csökkenésének is köszönhetően – a 3D nyomtatás nemcsak számos iparágban, de a hétköznapi használatban is egyre elterjedtebb.

„Megszoktuk, hogy a felmerülő kérdésekre azonnal megkapjuk a választ. Ez a tervezési területekre is igaz. A file fo factory módszer révén már ott tartunk, hogy ha valamit kitalálunk, gyorsan megmodellezzük egy erre alkalmas programban, és nyomtatjuk is a 3D nyomtatóval. Pár óra múlva a kezünkben tarthatjuk azt, amit kitaláltunk makett vagy akár 1:1-es használati tárgy formájában” – emeli ki Csizmazia Géza, a Limes Model ügyvezetője.

Megbízásaik során munkatársaival nem csak a makettezés területén alkottak maradandót. Az innovatív szemlélet és a kísérletező attitűd eredménye lett például egy csöves erősítőbe 300 fokos forrasztást kibíró alkatrész megtervezése vagy egy óraszerkezet részét jelentő lünetta újramodellezése és nyomtatása is. A hétköznapi használati tárgyak mellett hajótest ipari laminálásához készített szerszámbetét gyártása is megvalósult a Limes berkein belül. Ráadásul részben a technológia fejlődésének köszönhetik azt is, hogy klasszikus makettező cégként indulva ma már innovatív hub-ként dolgoznak.

Megbízásaik során nagyon változatos területeken és méretarányban kell munkáikat megvalósítani. Valamikor akár ezerszeres kicsinyítésre kell optimalizálni valós létesítményeket, máskor 1:1-es működő alkatrészeket készítenek használati tárgyakhoz, berendezésekhez. A gyártás alapja minden esetben egy komplett 3D modell, amit egy kollégának be kell szkennelni vagy meg kell modellezni.

Előbbiből az egyik legérdekesebb megbízásuk egy oldtimer kombájn ( a fotón) beszkennelése volt, amit aztán 150 és 500 szoros kicsinyítésben helyeztek el a maketten. Az állatorvosláshoz kapcsolódó fejlesztésük során egy parametrikusan tervezett és 3D nyomtatott rögzítéstechnika prototípusából igyekeznek piaci terméket készíteni, megmutatva, hogy miként lehet a 3D nyomtatás adta lehetőségekkel a személyre szabott orvoslást ezen a területen is meghonosítani.

Fő területük a makettezés, ahol számos esetben a 3D nyomtatott elemek egy az egyben felhasználhatóak.  Bár a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás alkalmazása a 3D nyomtatásban segíthet optimalizálni a nyomtatási folyamatot, javítani a nyomtatott objektumok pontosságát, és a felhasználói bevitel alapján még tervezési fejlesztéseket is javasolhat, az ember továbbra sem kihagyható tényező a folyamatból. A reprezentációs makettek esetében például még többségben vannak az olyan megoldások, ahol többféle nyomtatványt használnak, és ezeket az elemeket a „klasszikus” módon előállított további alkatrészekkel ötvözik.

Ebben a folyamatban a kézi megmunkálás, a festés, az összeállítás nélkülözhetetlen. „A 3D nyomtatás hatalmas lehetőséget hozott, de fontos látni, hogy kevés kivétellel még továbbra is fontos az ember a folyamatban. Nem csupán a nyomtatandó fájlok megalkotásában, kitalálásában, hanem az elkészült nyomatok utólagos megmunkálásában és felhasználásában is” – hívja fel a figyelmet Csizmazia Géza.

(Fotó: LImes Model)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS