Kevés vállalat hajlandó zöldenergiára költeni

2023. 04. 13., 12:41

A hazai közepes és nagyvállalatok vezetése nyitottan és érzékenyen viszonyul a fenntarthatóság problémaköréhez, a szavakat azonban kevés tett követi. A K&H fenntarthatósági indexe rámutat arra, hogy a kedvezőtlen gazdasági helyzetben a vállalati programok minden bizonnyal halasztást fognak szenvedni. Suba Levente, a K&H fenntarthatósági programjának vezetője szerint ehhez képest kifejezetten pozitív fejlemény, hogy a fenntarthatósági index nem zuhant be, hanem még egy kicsit ‒ 2 ponttal 40 pontra ‒ emelkedett is.

A 2022-es évet a fenntarthatóság szempontjából nyugodtan nevezhetjük „borzasztó évnek”. Az aszály és az egyre gyakoribb természeti katasztrófák világossá tették, hogy a klímaváltozás drámaian új élethelyzeteket teremt. Az energia és az élelmiszerek jelentősen drágultak.

„Öröm az ürömben, hogy az egymásra halmozódó válságjelenségek ráirányították a figyelmet a fenntarthatósági célokra” – vallja Suba Levente, a K&H fenntarthatósági programjának vezetője. Az egyszerű emberek, a vállalatok vezetői és a politikusok egyaránt kezdik komolyan venni a klímaválságot.

Novemberben az ENSZ Egyiptomban tartott klímacsúcsára a világ számos vezető politikusa elment, ezzel is jelezve a téma fontosságát. Itt felemás eredmény született: az éghajlati káralap létrehozása a fejlődő országok sikere, ugyanakkor háttérbe került a fosszilis energiahordozók kivezetése. Így alig maradt remény arra, hogy a felmelegedés ne haladja meg a 1,5 Celsius fokot.

Világszerte ígéretes folyamatok

Az Amerikai Egyesült Államokban a Biden-adminisztráció még nyáron átfogó intézkedési csomagot jelentett be: a vállalati szférát kívánják ösztönözni a fenntarthatósági szempontok figyelembevételére.

Kína egymaga több megújuló energia-termelő kapacitást telepített 2021-ben, mint együttvéve a világ többi része. A kínai vezetés azt is bejelentette, hogy csúcstechnológiai megoldásokat fog keresni összetett környezeti kihívásainak megoldására.

Brazíliában Luis Ignácio Lula da Silva váltotta az elnöki poszton a klímaszkeptikus Jair Bolsonarót. Lula a választási kampányában ígéretet tett arra, hogy leállítja az amazóniai esőerdők irtását.

Az Európai Unióban 2022-ben már életbe lépett a fenntarthatósági célkitűzések betartatását célzó úgynevezett taxonómia-rendelete, amely szigorú szabályokat fogalmaz a cégek számára. Az Európai Parlament határozata pedig a multinacionális vállalatok jelentéstételi kötelezettsége nem korlátozódhat az EU határain belülre: a 150 millió euró feletti forgalmat bonyolító nem uniós cégekre is vonatkozniuk kell.

Versenyben a világgal

Mindeközben a klímaváltozásra szakosodott kutatók is elkezdték mérni és rangsorolni az egyes országok éghajlatváltozással kapcsolatos teljesítményét: a Yale és a Columbia Egyetem közös projektje keretében kidolgozták a környezetvédelmi teljesítmény indexet (Environtmental Performance Index, EPI), amely 40 mutató összevetésével rangsorolja a világ 180 országát. Az egyetemi kutatók arra az eredményre jutottak, hogy világszinten Dánia, az Egyesült Királyság és Finnország élenjárnak a fenntarthatósági szempontok érvényesítésében. A legkevésbé Vietnam, Myanmar és India törődik a környezet terhelésével. A rangsorban Magyarország a 33. helyen szerepel.

„Ez a helyezés elég pontosan tükrözi Magyarország környezeti helyzetét: globális léptékben a fejlett világ országaihoz ‒ vagyis a felső 20 százalékba ‒ tartozunk, de azon belül nem állunk valami fényesen. Van még bőven mit tenni azért, hogy megközelítsük a jeleskedő országok szintjét” – teszi hozzá Suba Levente.

Ezt a képet megerősíti a K&H fenntarthatósági indexe is, amelyet a Bank immár második alkalommal publikált december elején.

Elvi nyitottság – késlekedő tettek

A 2022 második féléves felmérésből az derül ki, hogy a magyar vállalati szféra nyitott és érzékeny a fenntarthatóság témájára, de a valódi cselekvés gyakorta elmarad. A 360 hazai közepes és nagyvállalat körében végzett felmérés átfogó képet ad a hazai cégek vezetésének attitűdjéről, aktivitásáról, írott fenntarthatósági stratégia meglétéről, a környezeti lábnyom méréséről, illetve a cég társadalmi felelősségvállalásáról.

Jó hír, hogy a kedvezőtlen gazdasági klíma ellenére növekszik azoknak a cégeknek a száma, amelyek fenntarthatósági stratégiát készítenek, vagy terveznek ilyet. A cégek egyre többet mérik saját környezetszennyezésüket, de még kevesen készítenek független szakértő által auditált fenntarthatósági jelentést és karbonsemlegességi céldátumot is kevesen tűznek ki. A hazai vállalatok egyelőre elsősorban költségeiken próbálnak spórolni, ezért kevesebb papírt, energiát és vizet igyekeznek felhasználni. Mindez közvetve kedvezően hat környezeti lábnyomukra is. A takarékos megközelítést támasztja alá az az információ is, hogy csak nagyon kevés vállalat áldoz arra, hogy úgynevezett „zöld” energiát vásároljon, amely igazoltan megújuló forrásból származik ugyan, de természetesen drágább is egyben.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS