Így spórolhat meg 15 órát egy 40 órás munkahéten

2021. 05. 03., 13:00

A Dell Technologies bemutatta az első Brain on Tech-tanulmányt, amely a technológiai megoldások, a hatékonyság és az érzések közötti kapcsolatot vizsgálja. Tavaly március óta függünk a különböző informatikai eszközöktől, igyekszünk átalakítani a munkamódszereinket és küzdünk az egyén és a társadalom számára egyaránt fontos emberi kapcsolatok hiányával. A tanulmányból kiderül, hogy a vállalatok milyen azonnali intézkedésekkel segíthetik elő a dolgozók hatékonyabb munkavégzését, illetve mérsékelhetik az alkalmazottak kiégését.

A Dell legelső idegtudományi kutatási kísérletét 2020 év elején kezdte, amely során a résztvevők agyhullámait vizsgálták érzékelő headsetekkel. Az aktivitás és a konkrét helyzetekre adott reakciók megfigyelésével fel tudták mérni a szakemberek, hogy milyen hatással van a technológia a munkavégzéshez szükséges képességekre és úgy általában véve a dolgozók jólétére.

A kutatás azt erősítette meg, ami egyébként is feltételezhető volt előzetesen: a magas szinten és megbízhatóan működő, illetve a lassan vagy egyáltalán nem reagáló technológia komoly hatással volt az alkalmazottak érzelmeire és hatékonyságára – az összefüggés mértéke azonban meghökkentő volt.

Nagyobb a jelentősége, mint ahogy elsőre feltételeznénk

A technológia meghibásodása gyorsan stresszhelyzeteket teremthet, különösen akkor, ha nem tudunk személyes, azonnali segítséget kérni az informatikusoktól. A kutatás rávilágított, hogy a nehezen kezelhető vagy problémás technológiával több mint kétszer olyan stresszes elvégezni egy adott feladatot, mint egy jól használhatóval. A feszültség mértéke ilyenkor még annál is magasabb, mintha valakit arra kérnének, hogy akarata ellenére nyilvánosan énekeljen el egy dalt, amelyet nem ismer. Fontos része volt továbbá a kutatásnak, hogy ezt a munkanap után hogyan tudják kipiheni a munkavállalók, hogyan tud oldódni a stressz. Az eredmények azt mutatták, hogy a rossz technológiai környezet miatt háromszor annyi időbe telt regenerálódniuk.

A stressz azután enyhült jelentősen, miután a résztvevők jobban működő informatikai hátteret kaptak, mi több, 37 százalékkal jobban is teljesítettek. Ráadásul megfelelő eszközökkel időt is spóroltak, hiszen jó technológiával egy alkalmazott óránként 23 percet képes megtakarítani. Ez egy 40 órás munkahéten 15 órát jelent.

A nehezen használható technológia átlagosan több mint 30 százalékkal rontja a munkavállaló teljesítményét, függetlenül attól, hogy az adott felhasználó mennyire ért a számítógépekhez. A kutatás során generációnként eltérő eredmények születtek: a régebbi eszközök az Y-generáció fiatalabb tagjaira, illetve a Z-generációra voltak a legnagyobb hatással.

A végfelhasználói élmény egységesítése a hatékony munkavégzésért

Fontos, hogy szem előtt tartsuk: minden munkakörben mást jelent az ideális informatikai háttér, és ez nem csak feladatkörönként, de személyenként is változhat. A használt technológia kiválasztásánál olyan konkrét szempontokat is figyelembe kell venni, amelyek folyamatosan hatással vannak az alkalmazottak munkájára. Ezek közé tartoznak többek között a jelszómódosítások, a rendszer zárolása és a hálózati kapcsolatok. Ilyenkor a végfelhasználói élmény egységesítése nyújthat megoldást, illetve segítség lehet a különböző – vállalati és magántulajdonú – eszközökön végzett riportkészítés és adminisztráció központosítása.

Ennek érdekében a Dell olyan megoldásokat biztosít, amelyek kiválóan működnek vegyes környezetben, és bárhonnan lehetővé teszik a biztonságos és hatékony munkavégzést.

Az apróságok is számítanak

A technológiahasználat pozitív és negatív élményei hosszan tartó hatást gyakorolnak az alkalmazottak közérzetére. A Dell a Brain on Tech kutatásában megvizsgálta a jelszavas bejelentkezést is, hogy felmérjék a gyakori „nem tudok bejelentkezni a munkámhoz” élmény pontos hatásait. A kutatásban résztvevők esetében a számítógépen történő jelszavas bejelentkezés sikertelensége a határidős munkáknál 5 másodpercen belül 31 százalékkal növelte a stresszt. Ez kihatott a később elvégzett feladatokra is, amelyeket így a felhasználók nem tudtak nyugodtan elvégezni.

Megoldás lehet erre a jelszavak használatának leegyszerűsítése. A dolgozók bejelentkezésének zavartalansága és zökkenőmentessége érdekében a Dell kifejlesztette az Express bejelentkezési funkciót, amely a felhasználó távollétében zárolja az eszközt, majd a felhasználó visszatérésével automatikusan feloldja – mindezt biometrikus technológia alkalmazásával. Ha ehhez hozzávesszük a Dell Technologies Unified Workspace nyújtotta környezetfüggő hozzáférési és egyszerű jelszó-visszaállítási lehetőségeket, a végfelhasználók informatikai élménye máris sokkal felhasználóbarátabbá válik.

„Köszönöm, nem is tudtam, hogy erre van szükségem”

Napjaink multitaskingra épülő világában a számítógépeken rengeteg olyan alkalmazás és szoftver található, amelyek lehetővé teszik, hogy az alkalmazottak egyszerre három dologgal is foglalkozzanak: e-mailekre válaszoljanak, dolgozzanak egy projekten és közben egyeztessenek a munkatársaikkal, ügyfeleikkel. A munkafolyamatok során fellépő nehézségek jelentősen ronthatják a dolgozók teljesítményét és hozzáállását. Például azoknál az alkalmazottaknál, akik átélték egy táblázat adatainak elvesztését, a stressz szint 17 százalékkal emelkedett mindössze 8 másodperc alatt.

Az alkalmazások és eszközök teljesítményének kiegyensúlyozására a Dell kifejlesztette a beépített, mesterséges intelligencián alapuló optimalizációs szoftvert, amely megismeri az alkalmazottak munkamódszereit és reagál rájuk. A Dell Optimizert arra tervezték, hogy a háttérben automatikusan javítsa az alkalmazások teljesítményét, az akkumulátor üzemidejét és a hangbeállításokat az optimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Emellett a Dell SupportAssist megoldása is segíti a nyugodt munkavégzést, amely egy mesterséges intelligencián alapuló automatizált és prediktív támogatási technológia. A SupportAssist folyamatosan figyeli és javítja az eszközflottát és a helyreállítási folyamatok mielőbbi megkezdése érdekében proaktív módon figyelmezteti a felhasználót és a Dellt is az észlelt problémákról.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS