Diákok tízezreinek vitték el a biztonságos internetezést

2019. 02. 28., 12:30

Harmincötezer általános- és középiskolás diák sajátította el a biztonságos internethasználatot a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat készségfejlesztő programján, amelyet a Microsoft 24 millió forinttal támogatott.

A biztonságos internethasználat és a digitális írástudás elsajátítása nagyban növeli a hátrányos helyzetű fiatalok esélyeit. Ezért hívta életre a Microsoft a „Digital Skills for Youth” nemzetközi programot, amelynek CashGrant pályázatán tavaly először nyert magyarországi civilszervezet.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 24 millió forintos támogatást kapott a gyerekek digitális készségeinek fejlesztésére, azon belül is a biztonságosabb internethasználat oktatására. A nemrég véget ért program kiemelkedő eredményekkel zárult: több ezer diák szerezhetett olyan tudást, amellyel a tanulásban és később a munkában is eredményesebb lehet. A kezdeményezésben a legnagyobb hazai programozóiskola, a Logiscool, valamint alapítványa, a Digitális Tudásért Alapítvány is részt vett a Microsoft stratégiai partnereként.

„Gyermekeink a digitális térben töltik életük nagy részét, ezért nekünk, felelős felnőtteknek ugyanúgy kell megtanítanunk őket a biztonságos internethasználatra, ahogyan segítünk nekik a biciklizést vagy az olvasást elsajátítani” – fogalmazott Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország marketing- és operatív igazgatója.

„Egyre nagyobb a digitális penetráció, a gyerekek egyre többet használják digitális eszközeiket, de sajnos nem minden esetben a kellő elővigyázatossággal. Ezért is van nagy szükség erre a programra és a hozzá hasonlókra, hiszen ezek segítségével tudatos felhasználóvá válhatnak a gyerekek” – mondta Kurkó Zsuzsa, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat projektkoordinátora.

A Digitális Tudásért Alapítvány által szervezett programban 60 hátrányos helyzetű általános iskolás vett részt. A heti 1,5 órás kurzusokon a diákok a programozás alapjait sajátíthatták el és ezáltal olyan készségeik is fejlődtek, mint a kognitív, algoritmikus gondolkodás, a problémamegoldó készség, illetve megtapasztalhatták mekkora élmény csapatban dolgozni.

A tanulás játékos, szórakoztató formában zajlott és a gyerekek több kurzustípus közül választottak: pl. számítógépes játékokat készítettek a Logiscool egyedi, saját fejlesztésű oktatási platformján (Scoolcode), illetve saját figurát és világot teremtettek egy közkedvelt 3D-s játékplatformon, a KODU-ban.

A diákok saját Minecraft-világot készítettek a Codia programban, míg a Robotika kurzuson az építés és a programozás alapjait sajátították el. A program féléves időtartamra szólt (januárban véget ért), de a Logiscool támogatásának köszönhetően az iskolák megadták a lehetőséget a gyerekek számára, hogy ingyenesen folytathassák a kurzusokat.

A félév során az alapítvány több száz diáknak tartott bemutató órákat programozást népszerűsítő események kapcsán (Code Week, Hour of Code).

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS