Budapesti startupok Írország első számú innovációs szakkiállításán

2019. 03. 28., 17:44

Dublin legnagyobb innovációs szakkiállításán, a Futurescope-on mutatkoznak be a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) és a 9. Be Smart versenyének nyertes startupjai 2019. március 28-án.

A közalapítvány idén immár a harmadik delegációval jelenik meg kiállítóként a Dublin BIC szervezésében megvalósuló Futurescope-on, melynek látogatói száma 20 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest.  A Dublin BIC egy non-profit szervezet, ami ugyanolyan Business Innovation Center minősítéssel rendelkezik, mint a BVK.  

A BVK 2015 óta immár a 34. fővárosi startup delegációt mutatja be külföldön Budapest városdiplomáciai kapcsolatrendszerét felhasználva, nagykövetségeink, főkonzulátusaink és az Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal segítségével.  Dublint azért választottuk, mert a European Digital City Index szerint a 10 legfejlettebb startup ökoszisztémával rendelkező európai város egyike – mondta Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke.

A Futurescope a dublini külgazdasági tevékenység legfontosabb rendezvénysorozata. Nagyon örülök annak, hogy a BVK-val és a Külügyminisztériummal együttműködve elértük, hogy egyre több magyar vesz részt rajta, akik egyre több elismerést kapnak, egyre több üzletet sikerül kötniük. Óriási jelentőségű lehet a következő évtizedben, ha Budapest az európai startup ökoszisztéma közép-európai fővárosává válik – mondta Pálffy István, Magyarország dublini nagykövete.  

A BVK csapata és a Mindtech, a BankZee, az e-Fásli és a  Creo Medical a legnagyobb külföldi delegációként jelenik meg a rendezvényen. A startupok az Enterprise Irelandközpontjába, AIB Bankcentre-be és az Airbnb központjába is ellátogatnak.

A korábbi dublini delegációk sikerét legjobban a Route4U esete mutatja: a kontinensről egyedüliként bekerültek azon 8 cég közé, melyek összesen 300.000 eurot nyertek el smart technológiáik fejlesztésére a dublini helyi hatóságoktól az ír főváros életminőségének javításáért. 

A Futurescope kiállításon bemutatkozó fővárosi startupok

  • e-Fásli Az e-Fásli az első öntanuló terápiás eszköz. Intelligens, viselhető és személyre szabott kezelést biztosít szerver-oldali big data analízis segítségével. Egy tipikus IoT rendszer, mert a készülék WiFi-hálózattal kommunikál a központi szerverrel, és a mobil alkalmazást használ a beállításokhoz és a finom-hangoláshoz. A feltaláló egy 17 éves középiskolás diáklány, a testület többi tagja orvos, mérnök, informatikus, tervező és üzleti szakértő.
  • BankZee BankZee egy B2B, white label családi bankolás megoldás pénzügyi intézetek számára, hogy elérjék és megtartsák a Z-generációs ügyfeleket, márkalojalitást alakítsanak ki, valamint a pénzügyi tudatosságot fejlesszék. A megoldásuk egy életkorhoz alkalmazkodó családi bankolási applikációból, valamint egy okospersely hardverből áll.
  • Mindtech Apps A Mindtech célja olyan innovatív, agy-számítógép kapcsolaton alapuló mobil alkalmazások fejlesztése, melyek jobbá teszik az emberek mindennapjait. A fejlesztés az agyhullámok detektálása által mind figyelmi-szint mérésnél, mind pedig az orvosi diagnosztika területén segítséget nyújts. A SpecTrainer egy új generációs EEG alapú figyelemmonitorozó alkalmazás, amely egy EEG headset segítségével méri az ADHD-s páciensek agyi aktivitását és a rehabilitációjukhoz nyújt segítséget a fejlesztőpedagógusok számára.
  • Creo Medical Creo Medical orvostechnikai eszköz gyártó cégek számára nyújt segítséget felhő alapú szolgáltatások biztosításához. Termékük egy intelligens orvosi adatbázis és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások, mint például az AI kutatás, az orvosi eszközökkel való integráció és az okostelefon alkalmazások. 
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS