Az idei év újabb rekordot hozhat mezőgazdasági gépek forgalmazásában

2021. 05. 25., 13:00

A magyar gépgyártás és gépforgalmazás szempontjából 2021 a lehetőségek éve, amely új rekordokat is eredményezhet ebben a szegmensben – hangsúlyozta dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Novara Coop Kft. mezőgépkereskedő társaság tököli telephely- és gyáravató eseményén szombaton.

Az idén 15 éve működő 100 százalékos hazai tulajdonosi bázissal rendelkező Novara Coop 260 millió forintos beruházás révén kibővített telephelyét dr. Feldman Zsolt államtitkár és Pilisi Ernő, a Novara Coop alapító tulajdonosa avatta fel.

Dr. Feldman Zsolt megnyitójában felidézte, hogy 2020-ban új rekord született a hazai gépforgalmazásban: az értékesített gépek és alkatrészek értéke elérte 255 milliárd forintot. Ebből az összegből közel 200 milliárd forintot új gépek beszerzésére fordítottak, ami azt mutatja, van forrás és jövőkép a hazai mezőgazdaságban.

Az államtitkár kiemelte: a Vidékfejlesztési Program forrásainak megháromszorozása nyomán ezekben a hetekben, hónapokban is számos pályázat jelenik meg, melyek keretében állattartó telepek, kertészeti üzemek és terménytárolók létesítése és fejlesztése zajlik majd. Mindez kiemelt lehetőséget jelent a gépgyártás- és forgalmazás számára is, és hozzájárulhat ahhoz, hogy az idei év eredményei a tavalyi rekordokat is túlszárnyalják.

Pilisi Ernő, a Novara Coop Kft. ügyvezető tulajdonosa megnyitó beszédében elmondta, hogy a gépforgalmazás mellett egyre nagyobb szerepet kap az innovatív gépgyártás, -gyártatás a cég tevékenységében. E tevékenység új mérföldköveként a mai napon stratégia partnerségi megállapodást kötnek már meglévő partnercégükkel, a vajdsági Adán működő Termometallal. A korszerű gépek gyártásán keresztül ez a megállapodás fontos lehetőséget teremt a vajdasági magyarság helyben történő munkához jutására is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS