„A jövő innovációi a fiatalok kezében vannak”

2023. 04. 13., 19:41

Száz ifjú innovátor dolgozta ki természettudományos, illetve műszaki projektjét a 32. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia második fordulójában.

A tehetséges fiatalok elképesztő ötletekkel, megoldásokkal és kutatási eredményekkel lepték meg a zsűrit, amelynek május elejéig meg kell hozniuk a döntést, hogy melyek azok a legkiválóbb projektek, amelyek versenyezhetnek a döntőben, majd az Európa és a Világbajnokságon – olvasható a Magyar Innovációs Szövetség közleményében.

Az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia célja, hogy felhívja a figyelmet a tudomány és a technológia fontosságára, valamint ösztönözze a fiatalokat, hogy az élet minden területén hasznosítsák tudásukat és kreativitásukat. A 2022/2023. évi Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára 218 fiatal jelentkezett. Az első értékelés során a második fordulóba jutott fiatalok szakmai interjúkon vettek részt, melyen a zsűritagok részletesen megismerkedtek a hozzájuk beosztott 5–7 pályázattal, a készülő prototípusokkal, ill. modellekkel.

A fiatal tudósjelöltek a műszaki és természettudományi területeken végzett tudományos munkájukat április 3-ig nyújtották be, összesen száz fiatal, 67 pályaművet dolgozott ki. Az akadémikusokból, professzorokból és gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottság májusig meghozza döntését a döntőbe jutó pályázatokról. Az OTIO második fordulójában résztvevő diákok bebizonyították, hogy a jövő innovációi már most a fiatalok kezében vannak.

A döntőre 2023. június 2-án és 3-án a BME Q épületében kerül sor, amelynek keretében a kiválasztott diákok bemutathatják kutatásaikat és projektjeiket a zsűrinek, valamint a látogatóknak. Június 2-án a Magyar Innovációs Szövetség várja a középiskolás osztályokat, hogy megismerkedjenek a fiatalok által bemutatott ötletek és kutatások lenyűgöző világával.

A szakemberekből álló zsűri a két nap folyamán újból értékeli a diákok munkáit és eredményeit, hogy az interjúk után kiválasszák a nyerteseket. A díjkiosztó ünnepséget 2023. június 3-án tartják a Kopaszi-gáton, az ÖbölHáz Rendezvényközpontban, ahol az ország legtehetségesebb diákjai kapnak majd elismerést.

A 32. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia, a kulturális és innovációs miniszter fővédnöksége mellett, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alap finanszírozásával valósul meg.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS