A hazai IT fejlesztők többségét a pénz, a tudásszomj és a nagyobb szabadság motiválja

2020. 10. 13., 14:30

Tavalyhoz képest eddig 57 százalékkal több nyitott techpozíciót kínáltak a cégek 2020-ban, de vajon merre tartanak a magyar fejlesztők az új évtizedben? A magyar IT-sokat a sikervágy motiválja leginkább, imádnak alkotni és szakmai közösségekhez tartozni, miközben hajtja őket a tudásszomj: 75 százalékuk szeretne újabb programnyelveket elsajátítani – derült ki a Braining Hub friss fejlesztői felméréséből.

A Stylers információ-technológiai cégcsoport tavasszal a hazai vállalatvezetők körében készített felmérést, melyből kiderült, hogy bár a döntéshozók többsége elkötelezett a digitális transzformáció iránt, mégis komoly kihívást jelent számukra a megfelelő informatikai szakértelem hiánya.

Továbbra is kulcsfontosságú tehát a magyar vállalkozások versenyképességének szempontjából a kiváló IT-szakemberek megszólítása, felvétele és megtartása. A Stylershez kapcsolódó IT oktatási centrum, a Braining Hub most a magyar IT fejlesztőket kérdezte arról, hogy mi motiválja őket leginkább, milyen szakmai csúcsokat szeretnének megmászni, illetve milyen területen és hogyan szeretnék továbbképezni magukat.

A nem reprezentatív kutatásban jellemzően fővárosi szakemberek (80 százalék) mondták el véleményüket, a kitöltők többsége pedig tapasztaltabb szakember, senior vagy medior full stack fejlesztő volt.

Egészséges önbizalom: a magyar IT-s a legjobb akar lenni

A megkérdezett fejlesztők nagy részét az anyagi előnyökön és a tudásszomjon túl az motiválja, hogy nagyobb szabadságuk legyen munkájuk során. Kiemelten fontos számukra az értékteremtés, a projektekre nem egyszerű kódolási feladatként tekintenek, sokkal inkább egy alkotási folyamatként. A válaszadók többsége számára kifejezetten vonzó, hogy a legjobbak között tartsák számon a szakterületükön, a sikervágy a fejlesztők 44 százaléka szerint a legjelentősebb motivációs tényező.

„Azt látjuk, hogy alapvetően háromféle karrierút áll a fejlesztők előtt: vannak, akik a lehető legszélesebb szakmai ismereteket igyekeznek megszerezni a pályájuk elején, ezt később informatikai projektek tervezésénél hasznosíthatják, például architect vagy business analyst pozíciókban. Mások inkább egy konkrét szakmai témában mélyednek el és válnak igazi szaktekintéllyé, és vannak olyan IT-szakemberek, akiket inkább a projektek humán aspektusai érdeklik, belőlük lesznek a team leadek, project managerek, product ownerek – vagy akár cégalapítók. Abszolút személyiségfüggő, hogy kinek mi válik be, de az biztos, hogy az informatikus szakma már régen nem az a zárt, rugalmatlan terület, ami az emberek fejében él”– mondja Laczkó Gábor, a Braining Hub IT oktatási centrum ügyvezetője.

Fontos a közösség és az önfejlesztés – akár a Facebookon is

A magyar programozók emellett tisztában vannak azzal is, hogy elengedhetetlen a tudásuk folyamatos bővítése és a naprakész tudásanyag megszerzése, így a tanulás és az önfejlesztés is előkelő helyen szerepel a szakmai célok között. A felmérésben résztvevő informatikusok ehhez szívesen választják az online fellelhető ingyenes anyagokat és kurzusokat, ugyanakkor sokan kiemelték azt is, hogy ha valamilyen problémába ütköznek, gyakran fordulnak ismerőseikhez, kollégáikhoz segítségért. Elsősorban a közvetlen kommunikációt részesítik előnyben, és ha tehetik, egy kávé mellett, személyesen kérnek szakmai tanácsot a pályatársaktól.

A közösségi média meglepően népszerű a hazai fejlesztők körében, a megkérdezettek közel 62 százaléka tagja valamilyen IT-val foglalkozó Facebook csoportnak. A válaszadók szívesen használják szakmai célokra a közösségi oldalakat, aktuális híreket, eseményeket és oktatóanyagokat is gyakran osztanak meg. A LinkedInen főként az üzenetben kapott megkeresésekre válaszolnak, illetve munkakeresésre, kapcsolatépítésre használják ezt a platformot.

Képzések: a jövő kulcsterületeit tekintve még van lemaradás

A Braining Hub felmérése arra is kitért, hogy milyen területeken képeznék magukat a jövőben az IT-szakemberek. A megkérdezettek döntő többsége a programozási nyelvek (75 százalék), keretrendszerek(65 százalék), és a DevOps, konténerizáció (51 százalék) területe mellett tette le a voksát, és 1-2 napos intenzív tréningekre, néhány órás problémafókuszú interaktív workshopokra, illetve akár hónapokon át tartó, részletesebb tudást nyújtó képzésekre is szívesen beiratkoznának.

Arra a kérdésre, hogy online vagy személyesen vennének-e részt egy képzésen, kiegyenlített volt a válasz: 53 százalékuk inkább online, míg 47 százalékuk inkább személyesen képezné magát– ebből is látszik, hogymeglepően nagy az igény a személyes szakmai diskurzusra.

„Fontos megjegyezni, hogy a következő évtized kulcsterületei, a mesterséges intelligencia és a data science sem fértek fel a dobogóra a legfontosabb szakmai célok közé, napjaink „legforróbb” IT-területe, a kibervédelem pedig kifejezetten rosszul szerepelt a megkérdezett szakemberek körében. A nemzetközi tapasztalatok egyértelműen mutatják, hogy erre a tudásanyagra égető szükség lesz az előttünk álló években, így kifejezetten fontos lesz tudatosan ebbe az irányba terelni a fejlesztőket. Ebben nagy szerepe van a munkáltatóknak, akik plusz motivációként az egész IT-csapatukat elküldhetik egy-egy továbbképzésre, ezzel tulajdonképpen két legyet üthetnek egy csapásra” – hangsúlyozza Laczkó Gábor.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS