Véget ért a vírus okozta át- és újraszervezés a cégeknél?

2021. 06. 11., 16:45

Az elmúlt egy év hullámvasút volt a cégek számára. A járvány három szakasza igen eltérően érintette a vállalatokat cégmérettől és szektortól függően, mára azonban egyre többen látják annak kedvező hatásait is – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatásából. A digitalizáció szerepe a távmunkát elősegítő rendszerek, informatikai eszközök, online kommunikációs platformok aktívabb használata mellett a pénzügyi, az ügyfélszolgálati és az ügyviteli folyamatokban is felértékelődött.

Az elmúlt egy évben a járvány szinte minden cég életére hatással volt. A K&H nagyvállalati növekedési index kutatása alapján a hazai, 2 milliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező nem-állami nagyvállalatok többségét (70-80 százalékát) mérsékelten érintette a járványhelyzet. A harmadik hullám végére azonban egyrészt fokozatosan csökkent a súlyos veszteséget említők aránya (18-ról 11 százalékra), míg legutóbb már a cégek 14 százaléka kedvező hatásokról számolt be.

A nagyobb cégméret egyértelműen kedvezett a kihívásokkal teli időszak átvészelésében, mivel – az átlagos 14 százalékkal szemben – a 10 milliárd forint éves árbevétel feletti cégek több mint negyede (26 százalék) véli úgy egy év után, hogy inkább kedvezően hatott rájuk az elmúlt időszak. Az iparágak között jól láthatóan a kereskedelmi szektort sújtották legkevésbé a megváltozott körülmények, míg a szolgáltató szektorban – az őszi, második hullámot leszámítva – a cégek negyede-harmada küzdött nehézségekkel.

„Jól vették az elmúlt egy év akadályait a hazai vállalatok. Egy évvel az első hullám után 10-ből csupán 1 cég számára okozott súlyos veszteségeket a járvány gazdasági hatása” – összegezte az eredményeket Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.

A legtöbb vállalat számára – talán meglepő módon – nem a keresletcsökkenés vagy akár a beszerzési problémák jelentették a fő kihívást, hanem a megváltozott munkafolyamatok és munkarend. „Az elmúlt év az át- és újraszervezés éve volt. Minden második cég a járványhoz igazította munkafolyamatait, amiben a menedzsment és a dolgozók egyaránt kivették a részüket” – mondta Patrick Van Overloop. Nem elhanyagolható azonban a visszafogott belföldi kereslet hatása, ami a cégek 29 százaléka számára jelentett nehézséget. 

Így digitalizáltak a vállalatok

A járványidőszak alatt felértékelődött a digitalizáció szerepe: a cégek kétharmada (66 százalék) használta intenzívebben a technológiai megoldásokat az elmúlt egy évben. A digitális újítások a fővárosban és környékén voltak a legnépszerűbbek: Budapesten és Pest megyében a megkérdezettek 73 százaléka, míg Nyugat-Magyarországon 59, Kelet-Magyarországon pedig 57 százalék használta intenzívebben azokat. A távmunkát elősegítő rendszerek és informatikai eszközök, illetve az online kommunikációs platformok aktívabb használata mellett a pénzügyi, az ügyfélszolgálati és az ügyviteli folyamatok digitalizációjával is éltek a cégek.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS