Parragh László kamatplafont és hitelmoratóriumot kér a vállalkozásoknak

Parragh László kamatplafont és hitelmoratóriumot kér a vállalkozásoknak
2022. 10. 20., 11:21

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) azt kéri a kormánytól, hogy fontolja meg a lakossági hitelezéshez hasonlóan a kamatplafon azonnali bevezetését – 5-10 százalékos sávban – valamint a meglévő vállalkozói hiteleknél biztosítsa a moratórium lehetőségét.

Az MKIK szerint a javaslatot a jegybank pénteki döntése indokolja, hiszen a bankok gyakorlatilag azonnal beépítették az árazásukba az új egynapos betéti tendert, amely 18 százalékra emelkedett.

Ezzel együtt a kamatfolyosó felső széle, amely azt mutatja, hogy meddig mehet az Magyar Nemzeti Bank (MNB) a kamatemelésekkel, az eddigi 15,5-ről 25 százalékra emelkedett.

„Mindkettőt a vállalkozó villámgyorsan megérzi majd, az is, aki hitelhez szeretne jutni és az is, aki hitelt fizet” – idézték a közleményben Parragh Lászlót, az MKIK elnökét.

Ezzel a döntéssel szinte mindegy lett, mekkora az alapkamat, mivel ez jóval magasabb és a bankok ez alapján kalkulálnak a saját hitelezésüknél, vagyis ez számít az irányadó kamatnak.

A három hónapos BUBOR jelenleg 16,5 százalék, ehhez jön még egy banki haszonrés, ami körülbelül 4 százalék, vagyis azok a cégek, amelyek most változó kamatozású hitelt törlesztenek, a kamatforduló napja után az eddiginél jóval magasabb – akár 20 százalékot is meghaladó – törlesztőrészleteket kell, hogy kigazdálkodjanak, azok pedig, amelyek most gondolkoznak hitelfelvételen, csak az eddiginél sokkal kedvezőtlenebb feltételekkel találnak hitelt - tette hozzá az elnök.

Parragh László kifejtette: a kamatplafonnak és a moratóriumnak köszönhetően a lakossági hitelt törlesztőknek ez most nem jelent hirtelen negatív változást, de a koronavírus válságból éppen csak kilábalt és az energiaválsággal jelenleg is küzdő vállalkozásoknak hatalmas csapás, amelynek terheit a nano-, mikro- kis- és középvállalkozások körülbelül 100 ezres tömege biztosan nem tud majd kigazdálkodni.

Ennek visszafordíthatatlan hatása lesz a működésükre – fel is függeszthetik vagy megszüntetheti azt – és akár a munkavállalóiktól is megválhatnak” – fogalmazott az elnök.

Az MKIK egyetért azzal a közgazdasági nézettel, hogy egy válságot azzal lehet igazán durván elmélyíteni és időben is elhúzni, ha hagyjuk, hogy a hitelezés összedőljön – olvasható a közleményben. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS