Magyar Lízingszövetség: plusz pénzt a villanyautókra!

2020. 09. 22., 13:45

Segíti a villanyautók elterjedését, hogy a tisztán elektromos járművek megvásárlásához adható támogatási keretet 882 millió forinttal kibővítette a kormány, így minden pályázó hozzájuthat a dotációhoz – közölte a Magyar Lízingszövetség, amely üdvözöl minden olyan programot, amelyek segítségével korszerűsödhet a magyarországi járműpark. A villanyautók egyébként válságállónak bizonyultak eddig, részben az állami támogatásoknak köszönhetően. Az uniós piacokon ugyanis 155 ezer tisztán elektromos autó kelt el az első félévben, ami 40 százalékos emelkedésnek felel meg, miközben a teljes piac 38 százalékkal zsugorodott. Magyarországon pedig 25 százalékkal több villanyautó kelt el.

Mindenki megkaphatja az állami támogatást: a kormány döntése alapján ugyanis 882 millió forinttal megemelik a pályázati keretösszeget, így a kiírási feltételnek megfelelően korábban benyújtott összes pályázat támogatásban részesülhet. A döntés érthető annak fényében, hogy az első körben 5 milliárd forintos keretösszeg nagyon hamar elfogyott.

A személyautó- és járműfinanszírozásban kulcsszerepet vállaló lízingcégeket tömörítő Magyar Lízingszövetség szerint örömteli a keretemelés, a pályázat ugyanis hozzájárul a környezetbarát autópark kialakításához,  és részben kompenzálja a koronavírus-járvány negatív járműpiaci hatásait.

Válságálló villanyautók

„Az idei első félévben az uniós piacokon éves összevetésben 38 százalékkal csökkentek az újautó-eladások. Ezzel szemben a tisztán elektromos személyautók piaca 40 százalékkal bővült, ami összesen 155 ezer darabos értékesítést jelentett” – idézte az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) adatait Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára.

Hozzátette: Magyarországon 1002 darab új villanyautó kelt el az év első hat hónapjában, ami 25 százalékos emelkedésnek felel meg. Ezzel szemben az összeladások alapján az első félévben 25 százalékkal csökkentek, ami közel 56 ezer új személyautó eladását jelentette.

A Lízingszövetség összefoglalójából kiderül továbbá, hogy az uniós autópiacon az első félévben már 4,7 százalékos volt a tisztán elektromos autók részesedése, szemben az egy évvel korábbi 1,7 százalékkal, valamint a korábbi évekre jellemző marginális részesedéssel. A szakember szerint fontos kiemelni, hogy a pandémia miatt jelentősen, 38 százalékkal csökkentek az eladások, ám így is látványos az elektromos autók térnyerése.

Tóth Zoltán azt is elmondta, hogy az villanyautó-vásárlási program mellett szintén segíti az elektromobilitás térnyerését az állami Zöld Busz Program, ennek keretében tíz év alatt az állam 36 milliárd forintos biztosít a villanybuszok beszerzésére. Ennek köszönhetően egy évtized múlva a nagyvárosokban közlekedő buszok akár fele elektromos hajtású lehet.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a keret nagyon gyors kimerülése is jelezte, hogy a mostani feltételek mellett komoly igény mutatkozik az elektromos autókra és ezért a pályázat minél előbbi újranyitására lenne szükség egy emelt kerettel.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS