Lízingpiac: többéves rekord az első három negyedévben

2018. 11. 12., 18:01

Megint kétszámjegyű növekedés következett be a magyar lízingpiacon: a finanszírozott összeg 17 százalékkal 500 milliárd forint fölé került az év első kilenc hónapjában – tájékoztatott a Magyar Lízingszövetség.

A többéves rekordot jelentő és az európai lízingpiaci bővülést bőven meghaladó kilenchavi eredményben szinte minden részpiac, köztük a személyautó-finanszírozás is szerepet kapott. Az építőipari boom jól látszik a lízingpiacon is, 48 százalékos volt a növekedés az építőgépeknél, ez pedig hozzájárul az elavult géppark korszerűsödéséhez. A Magyar Lízingszövetség szerint vannak kihívások a piacon, részben az emelkedő kamatok miatt, de rövid és középtávon stabil növekedés várható.

Több mint 500 milliárd, azaz több mint félbillió forint – az év első kilenc hónapjában ekkora értékben nyújtottak finanszírozást a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai. Ez egyrészt 17 százalékos éves növekedést jelent, másrészt, többéves rekordnak felel meg, és megközelíti a két évvel ezelőtti teljes éves volument

48 százalékos pluszra is van példa

„Lényegében minden lízingpiaci szegmensben növekedés történt. Egyre jobban látszik az, hogy a járműfinanszírozás mellett a cégek sok eszköznél veszik igénybe a lízingfinanszírozást” – értékelte a legfrissebb adatokat Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke. Hozzátette: „A magyar gazdaságon belül kiemelkedő növekedést mutató építőipari bővülés a lízingpiacon is tetten érhető.”

Az építőipari gépek esetében ugyanis a finanszírozott összeg 18 milliárd forintra rúgott, ami kiugró, 48 százalékos növekedésnek felel meg. Utóbbi eredménnyel ez a szegmens érte legjelentősebb emelkedést a lízingpiacon belül és ez hozzájárul ahhoz, hogy az elavult építőipari géppark a korszerűbbé váljon.

Szeretik a magánszemélyek

Szintén segíti a lízingpiaci növekedést a járműpiacon látható bővülés. Az év első kilenc hónapjában közel 105 ezer új személyautó kelt el, ami 26 százalékos emelkedést jelentett. Ehhez képest a lízingpiacon 46 százalékkal, több mint 135 milliárd forintra nőtt az új személyautókhoz és kishaszongépjárművekhez nyújtott finanszírozott összeg. „Látványos a magánszemélyeknél bekövetkezett növekedés, ők több mint 43 milliárd forintért vettek igénybe lízingfinanszírozást, ez közel 53 százalékos fejlődést jelent. A magánszemélyek újautó-vásárlásainál a lízing részesedése újból megközelíti a 40 százalékos szintet” – mondta Nyikos Katalin.

Az eredmény azért is figyelemre méltó, mert az új autók finanszírozásában úgy sikerült elérni a kiemelkedő számokat, hogy szeptemberben a piac megtorpant az úgynevezett WLTP fogyasztási szabvány bevezetése miatt.

A használt személy-, illetve kisteherautók megvásárlásához nyújtott finanszírozással együtt így az új üzletek volumene az első kilenc hónapban meghaladta a 180 milliárd forintot, ami kiemelkedő, 38 százalékos növekedésnek felel meg. Ezt kiegészíti még mintegy 58 milliárdos flottafinanszírozás is, ami szintén növekedett a korábbi évhez képest. 

Két számjegyű plusz a teherautóknál is

A lízingpiaci szempontból szintén különösen fontos, teherautó-finanszírozásban is növekedés következett be: a finanszírozott összeg szeptember végén közel 138 milliárd forintra rúgott, ami 12 százalékos bővülésnek felel meg.

Ugyancsak 12 százalékkal, közel 59 milliárd forintra emelkedett a kihelyezett összeg a mezőgazdasági gépeknél. „Ez nem meglepő. Az agrárgépek évek óta az egyik legkiegyensúlyozottabb szegmenst jelentik a lízingpiacon és ez a folyamat itt is segíti azt, hogy a teljes géppark mielőbb megújuljon” – emelte ki Nyikos Katalin. Az elnök a többi részpiac teljesítményéről szólva elmondta, hogy bár a gépek esetében a finanszírozott összeg 10 százalékkal 43 milliárdra csökkent, ez többéves távlatban azért magas szintet jelent. A visszaesésben pedig szerepet játszik az egy évvel korábbi rekordösszeg, valamint az, hogy sok gépberuházást érintő közbeszerzés van folyamatban, amelyeknél a tender lezárása után kapnak szerepet a lízingcégek, így ezen a téren az év utolsó hónapjai jelentősen befolyásolják az éves számokat.

Marad az emelkedés kihívásokkal

Nyikos Katalin a jövőről szólva elmondta, a lízingpiaci szereplők tisztában vannak azzal, hogy a negyedévről negyedévre látható két számjegyű növekedés nem tartható a végtelenségig. Mindazonáltal a rugalmas és olcsó finanszírozást jelentő lízingre egyre nagyobb szüksége van a vállalkozásoknak, ez pedig támaszt ad a piacnak. A makrogazdasági környezet kedvező, elég csak az építőipari boomra vagy a beruházások bővülésére gondolni. Ugyanakkor az alacsony kamatkörnyezet, ezzel összefüggésben a szűk marzsok mellett az adminisztrációs és szabályozási kötelezettségek a lízingcégek jövedelmezőségét hátrányosan érinti. Ez egyértelműen kihívást jelent a számukra, igaz, ezt hatékonyság javításával és a digitális megoldásokkal orvosolni lehet. Nyikos Katalin az emelkedésnek induló kamatok kockázatként jelentkezhetnek majd a piacon, erre a rizikóra pedig a fix törlesztésű lízingkonstrukciók jelentik az egyik megoldást.

Az elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a kamatok emelkedése miatt a különböző – akár államilag támogatott – refinanszírozási konstrukciók fontosabbá válhatnak a lízingpiacon. „Egyelőre korai lenne megjósolni, hogy a Magyar Nemzeti Bank új, NHP Fix néven induló programja hogyan érinti majd jövőre a lízingpiacot, mindenesetre bízunk benne, hogy hozzájárul majd a növekedéshez” – tette hozzá. A Magyar Lízingszövetség előrejelzése szerint rövid és középtávon egyaránt stabil növekedés várható a finanszírozott összeget tekintve, ezzel párhuzamosan pedig az univerzális finanszírozás, azaz a járművek mellett az eszközfinanszírozás térnyerése várható.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS