Fordulat a babavárónál: két év után először csökkent a büntetőkamat

2023. 01. 05., 12:09

Egy hét alatt a második jó hírt kapják azok, akik babváró hitelt akarnak felvenni. Az igénylési lehetőség kétéves meghosszabbítása után most hosszú időn először csökkent büntetőkamat, így kisebb lett a kockázata a kölcsön felvételének – írja a Bank360.hu.

Közel két év után először csökkent a 2024-ig meghosszabbított babaváró hitel referenciakamata. Ebben az időszakban nagy utat járt be: közel másfél százalékról 10 százalék fölé emelkedett, és végül 10,64 százalékon állt meg tavaly decemberben. Ezzel párhuzamosan a támogatás elvesztése után fizetendő büntetés is a többszörösére nőtt, a januári igénylőknek már több mint 6,6 millió forintos büntetéssel kellene számolnia. Innen fordult most vissza, a kamatcsökkentésnek köszönhetően pedig több százezer forinttal mérséklődik a büntetés mértéke.

A kamatmentesen igényelhető 10 millió forintos babaváró hitel meghosszabbításának az ígérete fél évig lógott a levegőben, mielőtt a kormány az év utolsó napjaiban végül rendeletben is megerősítette a folytatást változatlan feltételek mellett egészen 2024 végéig. Ez azt jelenti, hogy a babaváró támogatás még két évet legalább kap, minden előnyével és hátrányával együtt.

Az átlagosan 10 százalék feletti lakáshitel kamatok mellett a kamatmentességgel nem lehet versenyezni, emellett az is vonzó lehet a fiatal párok számára, hogy két gyermek vállalása esetén faragni is lehet a tőketartozásból, három gyermek után pedig teljesen le is lehet nullázni. Hátrány viszont, hogy egy piaci hitelhez képest sokkal több feltételnek kell megfelelni, ezek nem teljesítése pedig súlyos büntetéssel, anyagi teherrel jár.

Több mint 6 millió forint is lehet a büntetés, ha nem születik gyerek

A támogatás célja a gyermekvállalás ösztönzése, ezt kell megígérni a pároknak a kamatmentességért cserébe. Ha a vállalt gyermek a futamidő első öt évében mégsem születik meg, akkor büntetőkamatot kell fizetni. Ez két részre bontható:

1. Elsőként vissza kell fizetni az állam által addig kifizetett kamattámogatást. Ennek az összege az első öt évre kiszámítható az alapján, hogy a pár mikor vette fel a kölcsönt, és akkor milyen referenciakamat volt érvényben. 

2. A futamidő hátralévő részében is büntetőkamattal terhelve kell törleszteni, ami jelentősen megemeli a korábban fizetett, legfeljebb 50 ezer forintos törlesztőrészletet.

A gyermekvállalás nem teljesítése esetén fizetendő büntetés jelenleg azoknak a legmagasabb, akik 2023. januárban kötnek szerződést. A 10,64 százalékos referenciakamat (14,83 százalékos ügyleti kamat) 6,67 millió forintos büntetést von maga után 10 millió forintos hitelösszegnél, ha nem születik gyermek.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által január elején közzétett referenciamutató azonban ennél már jelentősen alacsonyabb, kereken 10 százalék, amivel egy közel kétéves emelkedési ciklus szakadt meg. A 10 százalékos referenciamutatóhoz tartozó 14 százalékos ügyleti kamattal számolva a februári igénylőknek már valamivel kisebb lesz büntetés: 6,3 millió forint.

Az első öt évre vonatkozó kamattámogatást a rendelet szerint egy összegben kell visszafizetni, részletfizetés csak indokolt esetben kérhető. A neheze viszont csak ezután jön, mivel a hátralévő tartozásra vonatkozó kamat még magasabb, az ötéves forduló napján érvényes referenciakamat 130 százalékának a 4 százalékponttal növelt értéke lesz (ez 3 százalékponttal magasabb, mint a támogatás idején alkalmazott ügyleti kamat).

A jelenleg érvényes referenciamutatóval számolva az első öt évben fizetett 45-46 ezer forintos törlesztőrészlet akár 124 ezer forintra is emelkedhet, hiszen a támogatás elvesztése után már az 50 ezer forintos törlesztőrészlet maximum sem lesz érvényes.

Januártól a bankok újra lehetővé tették a babaváró hitel decemberben több helyen már felfüggesztett igénylését. A kölcsön felvételének időpontjában azt is érdemes mérlegelni, hogy a bankok egymásra licitálva csábítják az ügyfeleket – derül ki a Bank360.hu összeállításából.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS