Felpörögtek a csok-kifizetések

2020. 09. 06., 09:23

Töretlen a csok népszerűsége, a kifizetések a koronavírus-járvány ellenére megduplázódtak. Az idei első fél évben családi otthonteremtési kedvezmény (csok) formájában több mint 63 milliárd forinttal támogatta az állam a családokat – tájékoztatatott Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

2020 első fél évében felpörögtek a csok-kifizetések: míg 2020. január 1. és 2020. június 30-a között 63,2 milliárd forintot, addig tavaly ugyanebben az időszakban ennek az összegnek a felét, mindössze 31,9 milliárd forintot fizetett ki erre az államkassza.

A Magyar Államkincstár kifizetési adataiból egyértelműen kiolvasható, hogy még a veszélyhelyzet ideje alatt is éltek a csok kínálta kedvező lehetőséggel a családok, és folyamatosan intézték az igénybevételéhez szükséges ügyeket.

A csok jelentős segítség az otthonteremtésben, ezzel a kormány 2020. július 31-ig több mint 148 ezer családot támogatott 466 milliárd forinttal.

A csok mellett a kormány számos – a családokat és a fiatalokat támogató – intézkedéseinek is betudható az, hogy sikerült demográfiai fordulatot elérni – emelte ki Tállai András, emlékeztetve arra, hogy 2020 első fél évében a születések száma 5,5 százalékkal több volt, mint az előző évben.

Már több mint ötéves a csok, amelyet új lakás vásárlására vagy építésére, használt lakás vásárlására, bővítésére lehet felhasználni. Meglévő gyermekeik után a házastársak, az élettársak és az egyedülálló szülők, valamint a gyermeket vállaló házaspárok is igényelhetik.

A magyar családi otthonteremtési rendszer egyedülálló abban is, hogy a kormány biztosította kedvezményrendszer folyamatosan bővül – mondta az államtitkár. A tavaly július 1-én debütált falusi csok hatása megkérdőjelezhetetlen, hiszen azon túl, hogy július végéig közel 13 ezer család otthonteremtését segítette, hozzájárult kilencszáz olyan kistelepülés népességének a növekedéséhez is, ahol korábban lélekszámcsökkenés volt.

A falusi csok használt lakás és ház vásárlására és korszerűsítésére és/vagy bővítésére, valamint a meglévő ingatlan korszerűsítésére és/vagy bővítésére használható fel tanyán, birtokközponton vagy preferált kistelepüléseken. Három gyermek után már akár 10 millió forint állami támogatás is járhat. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 09:10:00
2024. januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt; az előbbi mediánértéke 493 700, az utóbbié 341 700 forintra rúgott – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS