Pohner Ádám nyerte a Bocuse d'Or magyar válogatóját

2018. 02. 08., 18:23
Egyéb
10090
By

Pohner Ádám nyerte a Bocuse D'Or szakácsverseny hazai döntőjét. Ő képviseli Magyarországot az európai döntőn.

A mai napon lezajlott a Bocuse d'Or magyar döntője, melynek a Sirha Budapest keretein belül a Hungexpo adott otthont. Hatalmas érdeklődés övezte a versenyt, többszázan látogattak ki a Hungexpo "A" pavillonjába, hogy láthassák, ki alakíthat csapatot, és folytathatja felkészülését a júniusi európai válogatóra, Torinóban.

A versenyzők nem voltak könnyű helyzetben, hiszen Széll Tamás és az európai győztes, majd világbajnoki negyedik helyezett magyar csapat nagyon magasra tette a lécet.

A rajtok sorrendjében a következő séfek és commis-jaik szálltak ringbe egymással. Elek Richárd, Veres István, Volenter István, Haraszti Zsolt, Garai Ádám és Pohner Ádám.

Pohner Ádám (fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A kóstoló zsűriben olyan nemzetközi kiválóságok is helyet kaptak, mint Enrico Crippa, akinek Piazza Duomo nevű étterme az Olaszországi Albában három Michelin csillaggal büszkélkedhet. De itt volt Henrik Norström is, aki 2001-ben második lett Lyonban. A V4-ek is képviseltették magukat, a zsűriben helyet kapott egy cseh, egy szlovák és egy lengyel séf is. Enrico Crippa mellett Széll Tamás és Hamvas Zoltán foglaltak helyet az elnöki székekben, de pontozott többek között Szulló Szabina és Sárközi Ákos is.

Veres István, a Bábel Budapest szakácsa tálal a Bocuse d’Or magyar döntőjében

A versenyzők két ételt készítettek el, egy hús- és egy vegetáriánus témát. Kötelező alapanyagokkal dolgoztak, a hústálhoz a borjúszűz, a csülök és a velő volt megadva, a vegetáriánus témához pedig a rizottó rizs, a gorgonzola és a fürjtojás. A versenyzők az alapanyagot tegnap a METRO zöldségpiacán szerezhették be, ahol kisorsolták a meglepetés összetevőket is. Ekkor derült ki, hogy a vegetáriánus ételhez a metélőhagymát és a borsót kell felhasználniuk.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen a zsűri elnöke, Enrico Crippa és Széll Tamás is elismerően beszélt a résztvevők munkájáról, mindketten egyetértettek abban, hogy felkészült, eltökélt, alázatos séfeket láttak, szépen, tisztán versenyezni. Mielőtt kihirdette, ki léphet a dobogó legfelső fokára, Hamvas Zoltán azt is bejelentette, hogy júniusban Torinóban Széll Tamás is a zsűri elnöke lesz az európai válogatón.

A helyezések a következőképpen alakultak:

  1. helyezett: Pohner Ádám
  2. helyezett: Volenter István
  3. helyezett: Veres István

A győztes ételeiről:

Pohner Ádám húsételének középpontjában a borjúszűz áll, amely fel van tekerve, és szarvasgombával, valamint velővel megtöltve. A köretek között helyet kap a velő paprikaszószban, borsóval, marinált zöldségekkel és petrezselyemmel.

A tányéron ugyancsak helyet kap a szarvasgomba és körte, libamájjal, valamint egy káposztasaláta tökmaggal. További izgalmas köretelem a "túrós csusza", valamint a zellerkrém. A tányéron szerepel egy szarvasgomba-jus is, petrezselyemolajjal.

Ádám vegetáriánus tányérjának összetevői: egg royale fürjtojásból, gombával, tetején csicsókachips-szel, mandulazselé, póréhagyma mustármaggal, spárga-gorgonzola veluté, marinált karalábé, körte petrezselyemszárral, marinált spárga, zellerpüré és zöldségrolád, valamint rizottó karfiollal és zöldborsó gorgonzola szószban.

A zsűri a további díjakat osztotta ki:

  • Legjobb konyhai munka a Lurpak támogatásával: Pohner Ádám
  • Legjobb csapatmunka a Hungexpo támogatásával: Volenter István
  • Legjobb vegetáriánus tányér a Metro támogatásával: Veres István
  • Legjobb hústányér a Metro támogatásával: Volenter István
  • Legjobb commis a Metro támogatásával: Friderika Spekova

A kategória további hírei