Gourmet Fesztivál paprikával, serclivel és sörrel

2019. 04. 29., 16:45

Több mint ötven étterem fogásaival – köztük Michelin-csillagos konyhák ételeivel – találkozhat a közönség május 16. és 19. között a Millenáris parkban a 9. OTP Gourmet Fesztiválon, amelynek idei kiemelt témái a paprika, a sercli és a sör lesznek.

A rendezvény célja megmutatni, hol tartanak azok a szereplők, akik ma Magyarországon a csúcsot képviselik: legyen szó akár fine dining éttermekről, bisztrókról vagy minőségi termelőkről - hangsúlyozta az eseménysorozat hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a Gourmet fesztivál alapítója.

Gerendai Károly szerint a Gourmet mára hasonló jelentőséggel bír műfajában, mint a Sziget a zenei fesztiválok között.

Nemes Richárd főszervező hozzátette, néhány éve minden Gourmet fesztiválra speciális tematikát is meghirdetnek. A kiemelt fogások után az utóbbi időben egyes alapanyagok kerülnek fókuszba: idén a magyar konyha egyik legfontosabb fűszere, a paprika, a sercli, azaz kenyérvég, valamint a hazai kézműves sörkultúra.

A Gourmet nemcsak Magyarország gasztronómiai kínálatának legjavából nyújt ízeltőt, de mára a térség legjelentősebb gasztrofesztiváljává vált, ezúttal pedig Közép-Európán túl Moszkvából és Szöulból is érkeznek sztárséfek.

Exkluzív vacsorát ad az egyik legizgalmasabb osztrák séfként számontartott, két Michelin-csillagos Konstantin Filippou, bemutatkozik a moszkvai Twin Gardens konyháját irányító testvérpár, Iván és Szergej Berezuckij, a szöuli Michelin-csillagos Li Dzsong Guk pedig autentikus koreai ebédet főz.

Bemutatkozik a nem champagne-i klasszikus érlelésű pezsgők egyik legjobbja, a trentinói Ferrari, melynek italaihoz Széll Tamás és Szulló Szabina álmodnak meg fogásokat.

A látogatók átfogó képet kaphatnak a hazai kézművessör-felhozatalról, de klasszikus cseh és belga söröket is találhatnak, a hagyományosan kiállító magyar borászatok, pezsgőházak és pálinkafőzdék mellett.

Újdonság lesz idén a Paprika Pop Up helyszín, ahol három napon át három séf – Tinusz Gábor, Bíró Lajos és Mészáros Ádám készít bográcsos ételeket.

A 14 éven aluliakat három helyszínen várja játszóház és ingyenes programok, és a belépésért sem kell fizetniük. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-04-17 21:10:06
A globális kihívásokra, az ezeket övező változásokra és szabályozásokra reagálva az év elején alakult meg a VOSZ BPVRSZ Fenntarthatósági Vállalkozói Közösség, amely a hamarosan kötelező jelleggel életbe lépő ESG előírások és környezetvédelmi szabályozások kezelésében is segítséget nyújthat, és adhat kézzelfogható megoldást a piaci szereplőknek.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS