Közétkeztetési Szakácsverseny: megvannak a döntősök

2021. 11. 11., 16:08

Lezárult a Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2021–2022 elődöntő szakasza és a november 5-én megrendezett sajtóreggelin az is kiderült, melyik 12 közétkeztető csapat jutott tovább és vehet részt a tavaszi döntőben a SIRHA kiállításon.

A Közétkeztetési Szakácsverseny 2021–2022 verseny a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közös szervezésű szakmai eseménye. Az idei megmérettetésre a „farsangi ételek a hagyomány és a megújulás jegyében” készülhettek a csapatok.

A verseny célja többek között a hagyományos ízek megőrzése mellett az ételek modernizálása, a friss, hazai alapanyagok felhasználásának ösztönzése, a közétkeztetés népszerűsítése és minőségének javítása, fejlesztése.

A háromfordulós – selejtezőből, elődöntőkből és döntőből álló – versenyre 3+1 fős csapatok (1-1 irányító, szakács, segítő és tartalékos) nevezhettek, a csapattagok között legalább egy 35 év alatti közreműködővel. A versenyzőknek egy magyar tájegység hagyományos farsangi ételeit kellett 3 fogásos, a közétkeztetésben is elkészíthető, felnőtteknek szánt menübe illeszteni, amely előételből vagy levesből, főételből és desszertből áll. Ennek jegyében előírás volt a fánk készítése és sütőtököt felhasználása a menüben, a tiltott alapanyagok közé pedig az édesítőszer, az ízfokozó és az élelmiszer-színezék, valamint az ezek valamelyikét hozzáadott formában tartalmazó összetett alapanyag került. Az ételsor elkészítéséhez az összes felhasznált alapanyag nettó beszerzési értéke nem haladhatta meg az egy étkezőre jutó nettó 650 Ft‐ot.

Az elődöntőből továbbjutott 12 csapatot sajtóreggeli keretében mutatta be dr. Oravecz Márton, a Nébih elnöke. Az eseményen részt vett dr. Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, valamint a verseny védnökei, támogatói és mentorai.

A döntőbe jutott 12 csapat 2022. március 24-én, a SIRHA kiállításon mérheti össze a fazekak tartalmát. A tavaszi megmérettetés főzési sorrendjét sorsolással döntötték el.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS