Július 18-tól 40 ezer forint igényelhető az elavult mobilok lecserélésére

2022. 07. 07., 22:23

A jövő év első negyedének végéig hosszabbítja meg mobiltelefon készülékcsere támogatási programját a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság; a támogatás összege 40 ezer forintra emelkedik, illetve megszűnik a 120 ezer forintos felső értékhatár.

A fogyasztók számára kedvező változásról döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) azok után, hogy májusban a 2G-s eszközökre is kiterjesztette mobiltelefon készülékcsere támogatási programját: az eredeti, 2022. július 17-ei végdátum helyett a kezdeményezés 2023. március 31-ig tart majd, hogy az érintetteket ne érje hátrány a 3G-technológia kivezetése miatt. A támogatási program új szakasszal bővül 2022. július 18-ától, melyben már a részvételi feltételek és a támogatás összege is változik.

Az igénybe vehető támogatást megemeli a hatóság: az eddigi 20 ezer helyett 40 ezer forintra nő az igényelhető összeg, miközben a választható telefonokra vonatkozó 120 ezer forintos felső értékhatár is megszűnik. Szintén többeknek lesz elérhető a kezdeményezés azáltal, hogy a jogosultsághoz szükséges elvárt aktivitási időszakot is meghosszabbítja a hatóság 2022. április 30-ig. Ezek a feltételek a július 18-ától benyújtott pályázatokra vonatkoznak majd.

Azt látjuk, hogy a szolgáltatók saját döntéseik alapján, eltérő ütemben végzik 3G-hálózataik kivezetését. Az NMHH feladata, hogy az érintett fogyasztókat ne érje hátrányosan a technológiai változás” – mondta Vári Péter, az NMHH főigazgató-helyettese. A szakember szerint a módosítások révén sokkal több felhasználó tud majd élni a mobiltelefon készülékcsere támogatási program lehetőségével.

A folyamatot legkorábban elindító Magyar Telekom június 30-ig teljesen leállította 3G hálózatát, a Vodafone és a Yettel pedig 2022 májusától kezdte meg a lekapcsolási folyamatot. A technológiai fejlesztés a legfeljebb 3G-képes mobiltelefont használókat érinti: ahhoz, hogy ők továbbra is élvezhessék a mobilinternet nyújtotta előnyöket, például használhassák a csevegőalkalmazásokat, a levelezőapplikációkat, a navigációt, fejlett, 4G- és 5G-képes mobiltelefonra kell váltaniuk – ehhez nyújt most már meghosszabbított határidővel támogatást az NMHH támogatási programja. Azoknak, akik hanghívásra, sms-küldésre használják a készüléküket, nincs tennivalójuk, ezek a funkciók továbbra is működnek majd a 2G-hálózatokon.

A támogatási program részleteiről és frissített feltételeiről a Netrefel.hu edukációs weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők. A weboldal ezen felül hasznos tippekkel és gyakorlati útmutatókkal is szolgál a digitális világ iránt érdeklődőknek. (NMHH)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS