GVH: eljárás indult nagy élelmiszerláncok ellen, mert rögzíthették egyes üdítőitalok árait

2023. 05. 26., 14:45

A Gazdasági Versenyhivatal alapos gyanúja szerint a lengyel Maspex-csoport magyarországi üdítőgyártó leányvállalata valószínűleg több viszonteladó partnerével, így nagy élelmiszerláncokkal – többek között az Aldival, a CBA-val, egyes COOP partnerekkel és a Tescoval – együttműködve rögzítette egyes termékeinek minimális fogyasztói árait. A megállapodás résztvevői így kiiktathatták az árversenyt, mesterségesen magas árszintet kialakítva.

A lengyel Maspex-csoport magyarországi leányvállalatát, a Maspex Olympost – egy nagy hazai üdítőgyártót, többek között az Olympos, Kubu, Apenta, Topjoy és Nestea márkák magyarországi forgalmazóját – a HoReCa ágazat vizsgálatában beszerzett bizonyítékok alapján már február óta vizsgálta a versenyhatóság. A cég valószínűleg előírta partnereinek, hogy milyen minimum-áron árulhatják termékeit a hazai vendéglátóegységekben, illetve nagykereskedelmi forgalmazás során.

Az eljárás során lefoglalt dokumentumok alapján a GVH arra következtet, hogy az üdítőgyártó nem csupán a nagykereskedelmi és a vendéglátó szektorban (on-trade), hanem valószínűleg a kereskedelmi szektorban (off-trade), élelmiszer forgalmazó partnereivel együttműködve is rögzítette az általa forgalmazott különböző ital- és egyéb termékek fogyasztói árait. A megállapodás résztvevői így valószínűleg elkerülték az árversenyt az érintett üzletláncok boltjaiban az olyan, hazai fogyasztók körében népszerű márkák tekintetében, mint az Apenta, a Kubu vagy a Nestea.

Az újonnan a GVH látókörébe került piaci magatartás vizsgálata érdekében a nemzeti versenyhatóság 2023. május 23-án újabb versenyfelügyeleti eljárást indított a Maspex Olympos Üdítőital Gyártó Kft.-vel és számos élelmiszeripari forgalmazó partnerével szemben. Az eljárás összehangolt helyszíni kutatásokkal (rajtaütésekkel) indult az érintett vállalkozások telephelyein, amelyek során a GVH szakemberei az elmúlt napokban országszerte gyűjtöttek bizonyítékokat a feltételezhető versenykorlátozásról.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam hat hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható.

A  Gazdasági Versenyhivatal 2022 ősze óta átfogó vizsgálatokkal dolgozik az infláció letörése érdekében: a hatóság a közelmúltban zárta le gyorsított ágazati vizsgálatait a tejtermékek, illetve a tartós élelmiszerek hazai piacain. A két vizsgálat megállapításai alapján a nemzeti versenyhatóság számos javaslatot fogalmazott meg, amelyek hozzájárulhatnak a hazai élelmiszerárak csökkenéséhez, rövid- és hosszabb távon egyaránt. (GVH)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS