Figyelmeztet a Nébih: fokozottan ellenőrizni kell a Törökországból érkező citrusféléket

2022. 01. 11., 19:09

Az utóbbi időben a rendszeres és alapos határellenőrzés ellenére is előfordultak a hazai boltokban olyan citrusfélék, amelyekben a megengedett határérték feletti vagy pedig az EU-ban már nem engedélyezett növényvédőszer-maradékot mutatott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A hatóság kiemelten ellenőrzi a citrusfélék növényvédőszermaradék-tartalmát, de a fogyasztók teljes biztonsága érdekében ugyanilyen fontos a felelős vállalkozói magatartás és a fokozott önellenőrzés is.

A hatályos közösségi rendelkezések alapján a citrusféléket már az EU-ba való belépéskor kiemelt ellenőrzésnek vetik alá, emiatt eleve kevesebb kifogásolt áru érkezhet az unió területére. A novembertől áprilisig tartó időszakban – azaz, amíg hazai idénygyümölcsök hiányában több citrusfélét fogyasztanak a magyar vásárlók – a Nébih, valamint a területileg illetékes kormányhivatalok fokozottan ellenőrzik a citrusfélék növényvédőszer-tartalmát. A figyelem elsődlegesen a határállomásokon beáramló import áru, valamint a nagybani piacok, logisztikai központok kínálatának átvizsgálására irányul, hogy a hibás gyümölcstételek innen már biztosan ne kerülhessenek tovább a lakosságot kiszolgáló üzletek polcaira, a piaci standokra.

A körültekintő hatósági ellenőrzés ellenére az elmúlt időszakban a szakemberek több esetben tapasztalták, hogy az Európai Unión kívüli országokból – elsősorban Törökországból – olyan gyümölcsök (citrom, grapefruit, narancs, mandarin, klementin stb.) érkeztek hazánkba, amelyek vagy a megengedett határérték felett tartalmaztak egy-egy növényvédőszer-hatóanyagot, vagy az EU-ban már nem engedélyezett növényvédőszert használtak fel a kezelésükre. Utóbbi esetben klórpirifosz, prokloráz és klórpirifosz-metil hatóanyagok jelenlétét mutatta ki a laboratórium a citrusfélékből. 

A negatív tapasztalatokra való tekintettel a Nébih fokozottabban ellenőrzi az import citrusfélék növényvédőszermaradék-tartalmát a forgalmazóknál. A hivatal emellett felhívja az élelmiszer-vállalkozók figyelmét is, hogy a vállalati önellenőrzés során kiemelten ellenőrizzék a Törökországból vagy más, nem EU-s országból származó citrusféléket. A fogyasztók biztonsága érdekében ugyanis így garantálható leghatékonyabban, hogy nem megfelelő tétel ne kerülhessen a polcokra, probléma esetén pedig mielőbb intézkedhessen a vállalkozás a forgalomból való kivonásról. (Nébih)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS