Tusk: a kilépés után Nagy-Britannia másodrendű szereplővé válik

2019. 11. 14., 12:30

Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnését (Brexit) követően elveszíti befolyását a nemzetközi ügyekben, és másodrendű szereplővé válik a világban – jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács leköszönő elnöke a belgiumi Bruges-ben, a College of Europe 2019-2020-as tanévnyitó ünnepségén elmondott beszédében szerdán.

„Többször hallottam a brit elszakadás támogatóitól, hogy azért akarják elhagyni az Európai Uniót, hogy ismét gazdasági világhatalommá váljon az Egyesült Királyság. Hogy az unióból, a világ legnagyobb kereskedelmi blokkjából való kilépés lehetővé teszi a szigetországnak, hogy szorosabb gazdasági kapcsolatokat alakítson ki a világ többi országával” – fogalmazott Donald Tusk.

Szavai szerint a valóság ezzel azonban éppen ellentétes. Kilépését követően Nagy-Britannia nem lesz képes versenyezni olyan nagyhatalmakkal, mint az Egyesült Államok, Kína vagy akár az Európai Unió. Az Egyesült Királyság csak az egységes Európa részeként játszhat globális szerepet, ugyanis csak együttesen léphetünk fel komplexusok nélkül a világ legnagyobb hatalmaival szemben – mondta a lengyel politikus.

A világ is tudja, hogy távozása után az Egyesült Királyság kívülállóvá, másodrendű szereplővé válik, míg a „fő csatatereket” Kína, az Egyesült Államok és az EU fogja elfoglalni.

Kijelentette, csak az egységes Európa állhat szemben a magabiztos Kínával, és játszhat hatékony globális szerepet. Az unióban maradó 27 tagállam rendkívüli önfegyelmet gyakorolt, és lojálisak voltak egymással annak ellenére, hogy London megkísérelte kétoldalúvá tenni ezeket a tárgyalásokat.

„Az egyik angol barátomnak valószínűleg igaza volt, amikor melankolikusan azt mondta, hogy a Brexit a brit birodalom valódi végét jelenti” – tette hozzá.

Tusk a beszédében arra is kitért, hogy a közös uniós migrációs politika körüli konszenzus kialakítása érdekében el kell kerülni a megosztottságot. Emlékeztetett arra, hogy menekültügyi politikával kapcsolatos viták, különös tekintettel a kötelező áthelyezésre, nagy érzelmeket és több esetben haragot váltottak ki a tagállamok részéről.

Úgy vélte, a feszültségek enyhítésének egyik módja az volt, hogy minden ország ráébredjen, hogy a liberális demokrácia és a külső határok hatékony ellenőrzése között nincs ellentmondás: segíteni kell a menekülteknek, de nem szabad felhagyni Európa területi védelmének elsődleges kötelezettségével sem. A migráció problémája nem tűnt el, az az elkövetkező években is feladatokat ad majd – mondta az Európai Tanács elnöke.

Az uniós bővítéssel összefüggésben azt mondta, Európa nem lesz független, stabil kontinens az integrálódó Balkán nélkül, ahogy a független Ukrajna nélkül sem.

Az EU Oroszországgal szemben folytatott kemény és következetes álláspontja függetlenségének elsődleges és egyértelmű kifejezése, ami mellett ki kell tartani.

„És ezért, amikor meghallom Emmanuel Macron francia államfő szavait, miszerint felül kell vizsgálni az Oroszországgal fennálló viszonyunkat, és át kell gondolni a stratégiai kapcsolatokat, csak reménykedni tudok, hogy ez nem az európai függetlenségről szóló közös álmaink árán történik meg” – emelte ki Donald Tusk.

MTI/Gebauer Szabolcs, Brüsszel

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS