Online szállásfoglalás: nem a fővárosok éve volt 2021

2022. 07. 27., 17:27

2021-ben a vendégek mintegy 364 millió éjszakát töltöttek az Airbnb, a Booking, az Expedia Group és a Tripadvisor által az EU-ban lefoglalt rövid távra bérelhető szálláshelyeken, 34 százalékkal többet, mint egy évvel korában, de még mindig 29 százalékkal kevesebbet, mint a COVID-19 járvány előtti évben, 2019-ben – tájékoztatott az Eurostat.

Az Európai Bizottság és a négy platform között 2020 márciusában állapodott meg, innen származnak az unió statisztikai hivatalának „hivatalos, bár kísérleti jellegű” adatai.

A vendégéjszaka-foglalások száma 2021 elején – a járvány második hulláma miatt – még nagyon jelentős visszaesést mutatott (januárban 59,7 százalékos volt a mínusz 2019-hez képest), nyáron azonban a korlátozások enyhítése miatt már megközelítette a járvány előtti szinteket. Júliusban és augusztusban 73,7 és 88,4 millió vendégéjszakát töltöttek el a turisták a platformok által kínált szálláshelyeken, ez a 2019 júliusi és augusztusi rekordértékek 85,9, illetve 91,2 százaléka. A foglalások ősszel és télen is magasak maradtak, a 2020 és 2021 közötti mintegy 90 millió vendégéjszaka-növekedést tehát az év második felében sikerült elérni.

Nem minden régió éledt fel egyformán. A 2019-es szintektől a Földközi-tenger menti part menti régiói, a fővárosi régiók, valamint az alpesi téli desztinációk voltak legtávolabb. A 2019-ben még legalább 1 millió vendégéjszakával dicsekedő régiók közül a legnagyobb éves visszaesést Prágában (mínusz 81,9 százalék), az írországi Eastern and Midland régióban (mínusz 76,2 százalék), Budapesten (mínusz 72,9 százalék), Bécsben (mínusz 66,3 százalék) és az olaszországi Lazióban (mínusz 64,8 százalék) regisztrálták (valamennyi az adott ország fővárosának régiója). Katalóniában 10,7 millió foglalást rögzítettek, ami 48,5 százalékos visszaesést jelent a 2019-es, 20 millió fölötti mutatóhoz képest (amivel a régió abban az évben az unió „bronzérmese” volt).

Franciaország, Belgium, Hollandia, Svédország, Finnország, Lengyelország és Románia több régiójának ugyanakkor tavaly már sikerült meghaladnia a 2019-es vendégéjszakák számát is, Franciaország vidéki régiói teljesítettek a legjobban.

Több olyan városi úti cél volt azonban tavaly, ahol az online rendelésszám a 2019-es adatok felét sem érte el, a legsúlyosabb visszaeséssel Prága (18,1 százalék), Budapest (27,1 százalék) és Róma (30,5 százalék) szembesült.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS