Barbados nem tapsol, hogy felkerült az Európai Unió feketelistájára

2020. 10. 06., 20:30

Az Európai Unió gazdasági és pénzügyi tanácsa (Ecofin) felülvizsgálta és frissítette az adózási szempontból nem együttműködő országok és területek uniós jegyzékét, amelyből kettő országot törtölt, majd a megmaradt tíz mellé kettő országot, illetve területet felvett.

Az uniós tanács törölte Kajmán-szigeteket és Ománt a listáról. A két ország ugyanis már a közösen kitűzött határidő előtt sikeresen végrehajtotta mindazokat a reformokat, amelyek szükségesek a jó adóügyi kormányzás uniós elveinek való megfeleléshez.

A listán szereplő Vanuatu, Szamoa, az Egyesült Államok fennhatósága alatt álló Amerikai Szamoa, Trinidad és Tobago, Guam, Fiji (Fidzsi-szigetek), a Virgin-szigetek, Palau, Panama, valamint a Seychelle-szigetek mellé felkerült a Nagy-Britannia tengerentúli területének számító, a Kis-Antillák szigetcsoporthoz tartozó Anguilla, valamint szintén a Karib-térségben található Barbados szigetállam.

Indoklás szerint a két említett ország nem hajtotta végre azokat az adóreformokat, amelyekre kötelezettséget vállalt. Az uniós tanács tájékoztatása szerint a jegyzék azokat az országokat, illetve területeket tartalmazza, amelyek vagy nem folytatnak konstruktív párbeszédet az EU-val az adóügyi irányításról, vagy pedig nem teljesítették határidőre az uniós kritériumoknak való megfeleléshez szükséges reformok végrehajtására tett kötelezettségvállalásaikat.

Azok az országok, illetve területek, amelyek még nem felelnek meg az összes nemzetközi adóügyi standardnak, de kötelezettséget vállaltak reformok végrehajtására, együttműködőnek minősülnek, és az aktuális helyzet áttekintéséről szóló külön dokumentumban szerepelnek.

Ezeknél a koronavírus okozta világjárvány miatt a tanács úgy határozott, hogy meghosszabbítja a kötelezettségvállalások határidejét. Döntött arról is, hogy Mongóliát, valamint Bosznia-Hercegovinát eltávolítja a dokumentumból, miután ezek az országok letétbe helyezték az adóügyi kölcsönös közigazgatási segítségnyújtásról szóló OECD-egyezmény ratifikációs okmányait. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS