Itt találod az összes cikket a „Varga Péter” témában!
2025 harmadik negyedévében a hazai munkáltatók 28 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 23 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország friss Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2025 első félévére a munkáltatók 78 százaléka tervezett béremelést végrehajtani, ám 31 százalékuk csupán 5 százalék alatti mértékben kívánja növelni a fizetéseket. A kiegészítő juttatásokat tekintve ugyanakkor a cégek kétharmada nem tervez emelést az időszak során – derül ki a Manpower Magyarország „Fizetési és Foglalkoztatási Trendek” című felméréséből.
Szeptemberben állhat fel az új országos környezetvédelmi hatóság, amelynek feladata lesz az ipari vállalatok, köztük az akkumulátorgyártók ellenőrzése; a TISZA-kormány alatt Európa legszigorúbb szankcióit, legnagyobb bírságait alkalmazzák majd a szennyezőkkel szemben – mondta bizottsági meghallgatásán Gajdos László élő környezetért felelős miniszterjelölt.
Nem hagyományos vacsorahely, hanem olyan tér, ahol az étel, az ital és az éjszaka hangulata összekapcsolódik.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: