Itt találod az összes cikket a „G20” témában!
Kovács Patrik, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) társelnöke vezette az OECD üzleti delegációját a G20 üzleti csúcsán, a B20-on.
A Nemzetközi Valutaalap júliusi jelentésében jelentősen rontja a világgazdaság idei várható teljesítményével kapcsolatos előrejelzését – mondta Ceila Pazarbasioglu, az IMF stratégiai, politikai és elemzési osztályának igazgatója.
A nagy technológiai vállalatoknak hamarosan jelentős adókat kell fizetniük, függetlenül attól, hogy korábban milyen adókulcsoknak megfelelően fizettek.
Egyedüli magyar résztvevőként vett részt a VOSZ képviseletében dr. Kovács Patrik a Vállalkozók és Munkáltatok Országos Szövetségének társelnöke a Business 20 gazdasági csúcson Rómában, októberben, ahol mindössze 200 üzletember lehetett jelen a G20 országokból.
Október 14-én tárgyalják a G20-as országok pénzügyminiszterei az OECD napokban nyilvánosságra hozott javaslatcsomagját, amely a digitális gazdaság megadóztatását, valamint egységes minimális társasági adó bevezetését célozza.
A stróman ügyvezetők között kínai, ukrán, román állampolgár is volt.
A SALT Budapest alapvető filozófiája a hagyományos magyar konyha újragondolása. Tóth Szilárd séf és csapata olyan régi recepteket és technikákat elevenít fel, amelyek évtizedekkel, sőt évszázadokkal ezelőtt jellemezték a magyar vidéki konyhát.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: