Itt találod az összes cikket a „fúziós reaktor” témában!
Egy európai reaktor a korábbiaknál nagyobb teljesítményű – ezáltal tényleg életképes – fúziós erőmű létrehozását ígéri, így egy lépéssel közelebb kerültünk hozzá, hogy a technológia nyugdíjazza a hagyományos atomerőműveket.
A nukleáris fúzióból felszabaduló neutronok gyorsan károsítják a reaktor tartályát és akár 6-12 hónap alatt repedéseket okoznak rajta. Ennek találták meg az ellenszerét az MIT kutatói.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége elindította a VOSZ MultiMentor Programot, amelynek célja, hogy összekapcsolja a magyar kis- és középvállalkozásokat a multinacionális cégekkel, és segítse őket, hogy beléphessenek a nemzetközi beszállítói láncokba.
A keleti országrészben az utóbbi években tapasztalható gazdasági fejlődés elsősorban az ipar fellendülésének köszönhető, ami Nyíregyházán is egyértelműen jelen van. Ez pedig természetesen a környék álláslehetőségeire is hatással van.
Egy új atomerőművi blokk építése számokban: